Egyes a bajnoknak

Vágólapra másolva!
2003.02.19. 12:32
Címkék
Úgy látszik, Formula-1-es mintára mostantól az északi síben is az 1-es rajtszám jár a világbajnoknak. Csakhogy nem feltétlenül az előző, hanem a majdani győztesnek. A tömegrajt amúgy is a legnagyobb cirkuszra emlékeztetett a színpompájával, sőt kisebb, inkább komikus, mintsem tragikus baleset is történt.
Eddig azt hittük, csak szabadstílusban ilyen jó. Ja persze, akinek ketten asszisztálnak...
Eddig azt hittük, csak szabadstílusban ilyen jó. Ja persze, akinek ketten asszisztálnak...
Eddig azt hittük, csak szabadstílusban ilyen jó. Ja persze, akinek ketten asszisztálnak...
Eddig azt hittük, csak szabadstílusban ilyen jó. Ja persze, akinek ketten asszisztálnak...
Eddig azt hittük, csak szabadstílusban ilyen jó. Ja persze, akinek ketten asszisztálnak...
Eddig azt hittük, csak szabadstílusban ilyen jó. Ja persze, akinek ketten asszisztálnak...
A rajt látványa talán még a tegnapit is felülmúlta, piros, kék, sárga, fehér és fekete színekben virítottak a versenyzők, akik öt sorban és tizenkét oszlopban, katonás rendben álltak fel. Az alakzat persze már az első lépések után eldeformálódott, volt, aki például szembefordult a mezőnnyel – nem önszántából. Az egymásba akadó lécek okozták a burleszkfilmbe illő jelenetet, s mikor az illető a helyes irányba fordulva újra összeakaszkodott egy vetélytárssal, ezúttal az oldalára huppant.

A favoritok, Veerpalu és a norvégok közben tartották kedvező pozíciójukat az immár négysávossá szűkített versenypályán. Két kilométernél a svéd Fredrikson vezette fel a mezőny, melyben még nem mutatkoztak szakadások. Az első folytonossági hiányokat öt kilométernél lehetett felfedezni a libasorrá keskenyedő tömegben, elöl kialakult egy huszonöt fős mag. A táv egyharmadánál ezen belül is kezdett helyre állni a rend, a norvég Alsgaard, Estil és Aukland vette körbe az észt címvédőt Veerpalut.

44. északisí-világbajnokság, Val di Fiemme

Férfiak, 30 km-es tömegrajtos verseny. Világbajnok: Thomas Alsgaard (Norvégia) 1:12:29.3, 2. Anders Aukland (Norvégia) 1:12:29.9, 3. Frode Estil (Norvégia) 1:12:30.4, 4. A. Veerpalu (Észtország) 1:12:31.2, 5. A. Schlütter (Németország) 1:12:32.1, 6. J. Filbrich (Németország) 1:12:34.8
Féltávnál a svéd Fredrikson megint próbált versenybe bocsátkozni velük, olyannyira, hogy tíz méterre elszökött az élcsapattól. A már csak tizennégy főssé soványodott üldöző osztag villámgyorsan ritmust váltott, és váltott vezetéssel hamar beérte. Húsz kilométernél Alsgaard csúszott az élre a negyedik helyről, kihasználva lejtőn szerzett lendületét, honfitársai, Estil és Aukland hű szolgaként követték. Két kilométerrel odébb az addig csak menetelő svéd Brink, majd a "osztrák” Botvinov és a német Schluetter erőlködte magát a többiek elé – legalább átmenetileg reflektorfénybe kerültek.

Veerpalu öt kilométeres hajrát nyitott, döntésre kívánva vinni a dolgot, s egy meredek emelkedő alkalmasnak bizonyult rá, hogy egy előszobányi előnyt szerezzen. Botvinov és a vikingek lihegtek mögötte a legkitartóbban, előbbi azonban hasra esett egy domboldalon, s mire felkelt, négy hellyel hátrébb találta magát.

Két mérföldnyi sem volt a célig, mikor Alsgaard kezdett Veerpalu nyakára jönni, be is fogta hamarost, akárcsak Estil és Aukland. Négyzet alakzatot vettek fel négyen, s ebben az észtnek, csak a jobb alsó sarokban jutott hely. Nem éppen jó kilátások a befutó előtt, s tovább romlott s helyzete, mikor a három norvég háromszöget formált körötte. Elöl, a csúcson Alsgaard, jobbról Aukland, balról Estil alkotta a kötelék szárnyát, olyanok voltak így, mint az F-16-osok, amikor leszállásra kényszerítik a légterükbe tévedt, idegen felségjelű Jumbót. Veerpalunak lehetetlenség volt bármit is csinálnia, Alsgaard pedig eközben átszáguldozott a célvonalon két testőre előtt. Aztán a hátára fordulva feldobta a talpát, így ünnepelte sikerét az új világbajnok, tudván persze, hogy igazi csapatmunkának köszönheti a diadalt. Megint az egyes rajtszámot vitték be tehát először a célba, s megint egy norvég, mint tegnap Bente Skari.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
5 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
5 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
6 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
6 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik