Szuperrangadó az FA-kupában

2003.02.14. 21:38
Címkék
A Manchester United szurkolói nem panaszkodhatnak, az elkövetkező hetekben még az eddiginél is több rangadó vár kedvenceikre. A Bajnokok Ligájában a Juventus ellen oda-vissza alapon játszanak a második csoportkörben a "vörös ördögök, akik azután a Ligakupa döntőjében a Liverpoollal találkoznak Cardiffban. Közte angol bajnoki forduló lesz, de mindezt megelőzően az Arsenal elleni, szombati FA-kupa-mérkőzés a sláger  amelyet döntetlen esetén Londonban megismételnek!
Anglia jelenlegi két legjobb csapata már a 16 között találkozik, és mindkettőt ugyanaz a cél vezérli: szeretne tizenhatodszor is a világ legöregebb kupasorozatának döntőjébe jutni. Az Arsenal és a Manchester United is 15 alkalommal szerepelt már az FA-kupa fináléjában, előbbi nyolcszor, utóbbi tízszer diadalmaskodott. Ezzel a két csapat nemcsak a jelenkor, hanem az FA-kupa történetének is a két legjobb egyesülete.A Premiership élén álló Arsenal három ponttal előzi meg az MU-t, amely 11 mérkőzés óta veretlen, hazai pályán pedig szeptember 11. óta legyőzhetetlen. Az Arsenal 13 mérkőzés óta őrzi veretlenségét, legutóbb éppen az Old Traffordon kapott ki, még december 7-én. A gólokat Juan Sebastián Verón és Paul Scholes szerezte, a duó jelenleg is Sir Alex Ferguson rendelkezésére áll. A hazai középpályássorból Ryan Giggs hiányozhat, a walesi vádlisérüléssel bajlódik.Fabien Barthez viszont felépült, így várhatóan ő néz farkasszemet Thierry Henryékkal. Az Arsenal teljes kerettel készül, Gilberto Silva visszaérkezett Kínából, és talán Freddie Ljungberg is játszhat, hiszen 45 percet már a pályán töltött a tartalékcsapatban. Ha nyer az Arsenal, továbbra is dédelgetheti nagy álmát, az FA-kupa, Premiership- és BL-győzelemről szóló terveit. Az MU diadala esetén viszont a "vörös ördögök” akár túl is szárnyalhatják az 1999-es triplájukat, hiszen még a Ligakupában is versenyben vannak.Az MU-ból Roy Keane, aki kis híján nemcsak a válogatottól, hanem az egész labdarúgástól visszavonult csípőműtéte miatt, végleg megúszta az Alf-Inge Haaland ügyet. A Manchester City ugyanis bejelentette, nem indít pert a szándékos szabálytalanság miatt. A nagy bonyodalmat kavart ügyben az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) ötmérkőzéses eltiltással és pénzbüntetéssel sújtotta Keane-t, de a City vezetői jelezték, lesz még folytatás.Ám csütörtökön kiderült, a Maine Roadon nem látják értelmét a további küzdelemnek. "Hosszas orvosi elemzések után kiderült, nem lenne értelme a feljelentésnek, így nem érdemes tovább foglalkozni a kétezer-egy áprilisában történt durvasággal”–áll a klub nyilatkozatában, amely megemlíti, hogy Haaland még tárgyal az ügyvédjeivel arról, hogy feljelentse-e az írt. Haaland csupán 48 percet játszott a csaknem két éve történt eset óta, és mivel a City csütörtökön reménytelen gyógyulása miatt felbontotta 2005-ig szóló szerződését, vélhetően véget is ért a pályafutása.
Legfrissebb hírek

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
19 perce

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
24 perce

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
50 perce

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
1 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2 órája

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
2 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
2 órája