Triatlon - Márkus Athénba költözött

SZŰCS ISTVÁNSZŰCS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2003.02.12. 22:23
Címkék
Elérkezett az idő, nem lehetett tovább halogatni: a tiszaújvárosi Világkupa versenyigazgatójának, Márkus Gergelynek el kellett utaznia Athénba. A 26 éves kora ellenére nemzetközi szinten is komoly szaktekintélynek számító sportvezetőre nem kisebb feladat vár: első embere, egész pontosan igazgatója legyen a jövő évi ötkarikás játékok triatlonversenyeinek. Az Európai Triatlonszövetség (ETU) főtitkárával és a Nemzetközi Triatlonszövetség (ITU) technikai bizottságának tagjával, a Magyar Triatlonszövetség versenybizottságának tagjával közvetlenül indulása előtt tudtunk szót váltani.
– Sok nagy erőpróbán bizonyíthatta eddig rátermettségét, de az olimpiai igazgatói beosztásával járó, csaknem másfél éves munka mindenképpen újdonságot jelent. Van-e önben emiatt valamiféle szorongás?– Az óriási megtiszteltetést jelentő megbízatás sok-sok új kihívást jelent számomra. Megérkezésemet követően aláírjuk a szerződést munkaadóimmal, az athéni olimpia szervezőbizottságával, ezt követően a lehető legrövidebb időn belül meg kell ismernem közvetlen munkatársaimat, a pályákat, hogy már a kezdetektől hatékonyan tudjunk együtt dolgozni. Szintén létfontosságú, hogy hamar kipuhatoljam az ottani, a miénktől jóval bürokratikusabb városirányítási rendszer lehetőségeit. Bízom benne, hogy Görögországban is megállom a helyem!– Tudja-e már, hogy Athénban milyen körülmények között kell majd dolgoznia?– Az első hetekben szállodában fogok lakni, ezt követően pedig egy lakást biztosítanak számomra a házigazdák. Ezenkívül természetesen minden modern kommunikációs eszközzel felszerelt iroda és szükség esetén autó is a segíti majd a munkámat.– Görögországon kívül a Nemzetközi Triatlonszövetség rendezvényein is részt kell vennie. Az első ilyen esemény az idei téli triatlon-világbajnokság…– Alig lesz időm kipakolni Athénban, ugyanis néhány nap múlva már Németországban, a München melletti Oberstaufenben kell lennem, ahol a világbajnoksággal egy időben tart értekezletet a sportág legfelsőbb vezetése. A szakmai fórumon, amelyen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság képviselői is jelen lesznek, kiemelt helyen szerepelnek az athéni játékokkal kapcsolatos előkészületek. Itt fogjuk pontosítani az idén nyáron, a TVK Triatlon Nagyhét keretén belül Tiszaújvárosban megrendezendő felnőtt csapat-világbajnokság részleteit is.– Állomáshelyének ideiglenes, de tartós áthelyezésével jóval több feladat hárul majd az itthoniakra. Lesz ideje hazalátogatni a hagyományos nagy erőpróbákra?– Az előkészületek nagy része valóban édesapámra, Márkus Gáborra és lelkes, hozzáértő segítőire hárul, de kintről, interneten keresztül én is sok mindent el tudok majd rendezni. Először májusban szeretnék hazalátogatni, hiszen akkor adunk otthont a hagyományos klubcsapat országos bajnokságnak. Ezt követően július végén tölthetek néhány napot Tiszaújvárosban. A csapat-világbajnokság mellett a "kiemelt” címmel jutalmazott Világkupa-futamon is ott akarok lenni.– Mit jelent az, hogy "kiemelt” Világkupa?– A nemzetközi szövetség két részre osztotta az idei Világkupa-helyszíneket. Az erőpróbák egyik felét "standard”, a másikat "kiemelt” jelzővel látták el. Ez utóbbi együtt jár azzal, hogy az eseményről ötvenkét perces filmet készítenek. A nemzetközi BBC kétszer is leadja a két világversenyről nálunk készített felvételt, az m1 pedig a tervek szerint élő közvetítésben számol be az eseményekről.– Az augusztus harmadikán rendezendő tiszaújvárosi Világkupa után azonnal vissza kell térnie Görögországba?– Nem késlekedhetek, hiszen az ITU első hivatalos olimpiai tesztversenyét augusztus végén kell megrendeznünk. Kinti minőségemben ez lesz számomra az első jelentős megméretés. A 2004-es ötkarikás játékok leendő pályáit ugyanis nagyon sokan, köztük a közvetlen elit tagjai is ki akarják majd próbálni. Rajtam nem fog múlni a sikeres bemutatkozás!
Legfrissebb hírek

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
10 perce

Arany-kupa: a PSV légiósa az első válogatott góljait szerezte, az Egyesült Államok kiütötte ellenfelét

Minden más foci
15 perce

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
17 perce

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
42 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
48 perce

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
4 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik