Firman lett a befutó a Jordannél

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2003.02.04. 21:20
Címkék
Kedden reggel a Jordan-istálló bejelentette, hogy Giancarlo Fisichella mellett Ralph Firman lesz a másik versenyzője 2003-ban. A Formula–3000 japán megfelelőjének, a Formula–Nipponnak az idei bajnoka három évre szóló szerződést kötött a silverstone-i istállóval.A 27 éves brit korábban nyert már gokartbajnokságot, brit Formula–3-as bajnokságot, és Formula–3-as Világkupát Makaóban. Az üléspróbán már átesett versenyző a jövő héten Valenciában próbálja ki először a Jordan EJ13-asát, amellyel Fisichella kecsegtető időeredményeket produkált már a teszteken. "Roppant izgatott vagyok a lehetőség miatt, elsősorban azért tartom előkelőnek az új csapatomat, mert ez egyike azon istállóknak, amelyek a közelmúltban versenyt nyertek. A Jordan számos sikeres versenyzőt adott a Formula–1-nek, a Japánban szerzett tapasztalatom engem is felkészített a száguldó cirkuszra. Nagyon várom a melbourne-i versenyt” – nyilatkozta Firman, aki a minardis Justin Wilson és a toyotás Cristiano da Matta mellett a március 9-i Ausztrál Nagydíjon debütál a Formula–1-ben."Ralph csak a Formula–1 számára ismeretlen pilóta, egyéb szakágakban azonban már rengeteg tapasztalatot szerzett. Nyugodt és fegyelmezett stílusa kiváló ajánlólevél, Fisichellával nagyszerű párost alkothat ebben az idényben. Ralph mellett egyéb téren is gazdagodott a csapat az új idény előtt, a Jordan ismét meghatározó istálló lehet a Formula–1-ben”– nyilatkozta Eddie Jordan, akinek az új pilóta kinevezése anyagilag is sokat segít.Firman brit apától és ír anyától származik, Nolforkban él. Apja, idősebb Ralph Firman a kétszeres F1-es világbajnok, Emerson Fittipaldi szerelőjeként vált ismertté, majd megalapította a Van Diemen versenyvállalatot, amelynek számos, jelenlegi és múltbeli világbajnok volt a versenyzője az elmúlt három évtizedben.
Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
6 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
32 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
47 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája