Tóth-bronz az idő szorításában

Úgy okoskodtak, ha szombaton az volt a rend, hogy női és férfimérkőzések felváltva követték egymást a Saarlandhalle-ben, akkor ez bizonyára így lesz vasárnap is, azaz 10-kor és fél 12-kor lesznek a női, háromnegyed 11-kor és negyed 1-kor pedig a férfi elődöntők.
Logikus, ugye?
A baj csak az, hogy nem tényszerű…
A szervezők ugyanis előbb a két női, aztán pedig a két férfimeccset iktatták a programba, így háromnegyed 11 tájban lélekszakadva mentek be a melegítést éppen csak elkezdő Tóth Krisztináért az edzőterembe, aki még az ütőborítását sem ragasztotta újra: menjen, mert odakinn várja Schöpp, no meg ötezer néző…
"Azt hittük, Szamszonov és Maze meccse jön, de nekünk is gyanús volt, hogy nyugodtan melegítenek mellettünk. Csak akkor vált teljesen egyértelművé minden, amikor Szamszonov szólt Krisztinek, hogy menjen már, mert ő következik” – mondta a szombaton, a csoportmérkőzések végeztével kiesett Bátorfi Csilla, miközben az asztalhoz érkező Tóthon látható volt a feldúltság.
Ilyen előzmények után odaállni egy Európa Top 12 elődöntőhöz… Ôszintén szólva, az Álmoskönyv szerint nem sok jót jelent…
És tessék elhinni, hogy mindezek ellenére is volt esély! "Az egészben az boszszant leginkább, hogy még így is nyerhettem volna, de éppen azok az ütéseim mentek rendre a hálóba, amik egy ragasztás után biztosan sokkal jobban sikerülnek. Ha rendesen bemelegítek, felkészülök a meccsre, és kikapok, az sem jó, de benne van a pakliban. Így viszont… Lehet, hogy két nap múlva már ennek a bronzéremnek is örülök majd, most viszont elkeseredett vagyok” – boszszankodott már az elődöntő után a négyszeres Európa-bajnoknő, amire egyébként már csak azért is megvolt minden oka, mert így is hajszálon múlott a győzelme: az első szettet 9:6-ról bukta el, a másodikat és a harmadikat magabiztosan hozta, a következő háromban pedig az ebben a sportágban létező legkisebb különbséggel, azaz két ponttal maradt alul. Olyan kis különbség ez, hogy ha az asztaliteniszben létezne ilyen, akkor ennek a találkozónak a végén nyugodtan hirdethettek volna döntetlent is. De hát ez egy ilyen sportág, valakinek nyernie kellett, s az ezen a délelőttön Jie Schöpp volt.
No meg Boros Tamara, Vlagyimir Szamszonov és Timo Boll.

Ez utóbbi sikere egyébként nem kis vihart kavart itt Saarbrückenben. A házigazdák kedvencét, az Európa-bajnok és világranglista-vezető Bollt először "elsiratták” a szurkolók, mivel az osztrák Schlager már 3:0-ra vezetett, s meglehetősen reménytelennek látszott Boll helyzete. Pedig gyakorlatilag az egész versenyt rá építették, minden róla szólt a Saarlandhalle-ban, az írott és elektronikus sajtóból is ő "folyt”. Minderre még maga Boll is rátett egy lapáttal azzal, hogy szombat este a belga Jean-Michel Saive elleni negyeddöntőben 0:3-ról fordított, és végül egy szenzációs meccs végén harcolta ki az elődöntőbe jutást. Este aztán a ZDF televízió élő műsorában is vendég volt, miközben Schlager vélhetően a szállodai szobájában pihenve készült a vasárnap délelőtti találkozóra, és sokáig úgy tűnt, neki volt igaza. Aztán a német magára talált, két játszmát nyert, és a következőben is 9:4-re vezetett, azaz érett a döntő szett. A labdamenet közben azonban egy kicsit megsérült Schlager ütője, ezért ki akarta cserélni – amihez egyébként joga van – a játékvezető azonban nem hagyta, mondván, attól még tud vele játszani. Erre az osztrák a következő labdamenetnél már szándékosan felsértette az ütőborítást, hogy végre kicserélhesse az ütőjét, mire a játékvezető büntetőponttal "jutalmazta”. Hatalmas vita következett, a közönség fújolt, közben pedig a tornából felmentett luxemburgi főbíró a pulpitusán ülve úgy döntött: amit a játékos csinált, az súlyosan rontja a sportág presztízsét, ezért megleckéztetvén a "vétkezőt”, leléptette Schlagert. Győzött tehát Boll, de vélhetően ő sem ilyen győzelemről álmodott, arról nem is beszélve, hogy Stefano Bosi, az európai szövetség olasz elnöke is a fejét fogva és az égiekhez fohászkodva rohangált le-fel a csarnokban a derék luxemburgi főbíró baklövése miatt… A másik férfi elődöntő viszont nagyon, talán túlságosan is sima volt: bár a fantasztikus tehetségű, de fejben annál gyengébb dán Michael Maze csinálta a szebb dolgokat az asztalnál, a fehérorosz Szamszonov kicsit talán szürkébb, de mindenképpen hasznosabb játéka volt az eredményesebb, legalábbis a 4:0 ezt igazolta. Nem borult a papírforma a Boros–Melnyik női elődöntőben sem, bár sokáig úgy tűnt, hogy az orosz alaposan megtréfálja a Statisztikában légióskodó, európai rangelső Boros Tamarát. Aztán Boros csak megtalálta, amit keresett, s ettől a pillanattól kezdve már nem volt kérdés, melyikük nyeri ezt az összecsapást. Miként a finálét nézve az is teljesen egyértelmű volt, hogy Boros ezen a délutánon egyszerűen nem nyerhet a Tóth Krisztinát búcsúztató Schöpp ellen: a német szinte végig a kezében tartotta az irányítást, s miután sikeresen átvészelte a kisebb hullámvölgyeket, 1994 után másodszor is győzni tudott az Európa Top 12-n. S hogy a németeknek még ennél is jobb napjuk legyen, arról a nagy kedvenc, Timo Boll gondoskodott, aki két nap alatt zsinórban harmadszor is vert helyzetből fordított a valóban varázslatos játékot hozó férfidöntőben Szamszonov ellen, s ezzel megerősítette helyét a sportág trónján: az elmúlt egy esztendő során immár kétszer nyert Európa Top 12-t, Európa-bajnok lett egyesben és párosban, megnyerte a Világkupát és vezeti a világranglistát.