Duplitzer mindent besöpört

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2003.01.25. 21:52
Címkék
Hormay volt az egyetlen magyar döntôs
Hormay volt az egyetlen magyar döntôs
Hormay volt az egyetlen magyar döntôs
Hormay volt az egyetlen magyar döntôs
Hormay volt az egyetlen magyar döntôs
Hormay volt az egyetlen magyar döntôs
"Honnan szedték ezt a görög nőt? Ezt nem hiszem el!” – fakadt ki Kovács Tamás szombaton fél egykor. Hogy miért érdeklődött a vívófőtitkár a görög versenyző után? Mert az adott pillanatban 5:3-ra vezetett Maganudaki Hormay Adrien ellen. És ha kikap Hormay, honi vívónő nélkül rendezik meg a nyolcas döntőt.
"Adriennek simán kellene hoznia ezt az asszót” – folytatta a gondolatsort Kovács Tamás.

Nos, mint a fentiekből kitűnt, kezdetben nem volt sima az asszó, 10:10-ig fej fej mellett haladtak a vetélytársak, de akkor Hormay talált, és ez döntő tusnak bizonyult. A viadal tavalyi ezüstérmesét már nem lehetett megállítani, bejutott a döntőbe.

"Viszonylag könnyű ágam volt a mostani, a görög lány elleni volt a legnehezebb asszóm. Már előtte figyeltem a vívását, mert az első asszóját nagy hátrányból fordította meg.
Martini-kupa nôi párbajtôr
Grand Prix verseny, Budapest

Negyeddöntô: Tol–Rentmesiter 15:14, Mackay–Király 15:14, Maceseanu–Hormay 15:12, Duplitzer–Tripathi 15:12. Elôdöntô: Mackay–Tol 15:13, Duplitzer–Maceseanu 15:11. Döntô: Duplitzer–Mackay 15:13
Végeredmény: 1. Imke Duplitzer (német), 2. Mackay (kanadai), 3. Tol (holland) és Maceseanu (román), 5. Hormay Adrien (magyar), 6. Király Hajnalka (francia), 7. Tripati (francia), 8. Rentmeister (osztrák), …14. Tóth Hajnalka, …18. Mincza Ildikó, …26. Kiskapusi Dóra, 27. Székely Anna, …29. Révész Júlia, …31. Takács Emese
Szóval tudtam, mit kell ellene tenni. Sőt, már vívtam is vele, még Európa-bajnokságon is, de azok az asszóim simábbak voltak. Eddig túl sok vizet nem zavart a sportágban a görög lány. Most 10:10 után tudtam, hogy jönnie kell, és ezt kihasználtam” – összegzett a finálét jelentő siker után Hormay.

És hogy a többi magyar "hol veszett el”? Jobbára egymást ütötték el a továbbjutástól. Például a 32 között Tóth Hajnalka győzte le nagy csatában egyetlen tussal Mincza Ildikót, Hormay Adrien pedig Székely Anna ellen nyert. Szóval a nyolc közé – csakúgy mint tavaly – egyetlen magyar, Hormay jutott be, no meg a már francia színekben versenyző Király Hajnalka, akit a finálé előtti bemutatkozáskor megszokásból magyarként aposztrofált a műsorközlő, aki aztán helyesbített. És itt álljunk meg egy szóra: Király a nyolc közé jutástól Tóth Hajnalkát ütötte el, meglepően sima asszóban, könnyedén, 15:8-ra.

A szív helyett az ész döntött

A 64-es tábla küzdelmeinek otthont adó Tornacsarnokba szombat délelôtt kilátogatott a mezôny egyetlen hiányzója, Nagy Tímea. Olimpiai bajnoknônk kezében ezúttal párbajtôr helyett mózeskosár volt, abban pedig pár hónapos kislánya, Luca gôgicsélt. A Honvéd-LNX kitűnôsége sérülés miatt még nem indult ezen a Világkupán, csak a pást mellôl szurkolt társainak.
„Egy novemberi edzésen beszakadt a lovaglóizmom, és azóta nem tudok kitörést csinálni, mert belenyilall a lábamba a fájdalom. Szívem szerint elindultam volna ezen a versenyen, de az eszem mást mondott, no és a vezetôk is meggyôztek, hogy nem szabad kockáztatni, nehogy rásérüljek – magyarázta Nagy Tímea. – Ennek a sérülésnek ugyanis csak egy gyógyszere van, mégpedig a pihentetés, ami három-hat hónap kihagyást jelent. Én most tartok a harmadik hónapnál, és érzem, hogy javul az állapotom. Persze, az edzésekkel nem álltam le, iskolázom és asszózgatok, de bevallom, még nem azzal a jó érzéssel megyek haza, mint régen, amikor teljes értékű munkát végezhettem. Már nagyon hiányzik a vívás, a versenyzés, és ha minden jól alakul, egy hónap múlva ott lehetek a tauberbischofsheimi Világkupán.”
Meglepetésre nem jutott a legjobbak közé a szakág klasszisa, az olimpiai és világbajnok francia Laura Flessel sem, akit a tizenhat között az osztrák Rentmeister vert meg, ugyancsak simán. Az is meglepő, hogy az olimpiai bajnok oroszok senkit sem tudtak a fináléba "delegálni”, pedig tavaly az Eb-n két bronzérmet is szereztek, és nekik volt egyéni vb-döntősük is.

A negyeddöntő nem úgy alakult, ahogy elképzeltük. Előbb Király kapott ki egy találattal szerényebb képességű kanadai vetélytársától, utána pedig Hormayt győzte le román ellenfele úgy, hogy 6:1-re és 10:5-re is vezetett Maceseanu, Hormay 11:10-re még feljött, de fordítani nem tudott.
"Kicsit csalódott vagyok. Az elején nem éreztem, mit kell tenni a román ellen, aztán amikor elkaptam a fonalat, már késő volt. Persze, a döntőbe jutásnak azért nagyon örülök” – mondta Hormay.
Az aranyérmet a tavalyi vb ezüstérmese, a német Duplitzer szerezte meg, aki ezzel a sikerével a Martini Kupa ötéves pontversenyében is az élen végzett 26 ponttal, a 23 pontos Király Hajnalka és a 22 pontos Laura Flessel előtt. A német vívónő tehát mind a két kupát hazavitte Budapestről.
Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
3 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
3 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
3 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
4 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
4 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik