Vívás - Gazdára lel a Martini-kupa

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2003.01.22. 20:33
Címkék
A juniorok január eleji, hat fegyvernemes budapesti Világkupája után a hétvégén a felnőttek veszik birtokukba a Nemzeti Sportcsarnokot. A Martini-kupáért kiírt női párbajtőr Világkupán ezúttal is hatalmas mezőny (23 ország, 160 vívó) várható és ennek fő oka, hogy a verseny Grand Prix-rangú, vagyis másfélszeres szorzóval számít bele a világranglistába.Az idei, pénteken a selejtezővel kezdődő viadal érdekessége, hogy az ötéves ciklus záró állomása, azaz az utolsó asszó után gazdára talál a vándordíj. Jelenleg a pontversenyben a francia olimpiai és világbajnok Laura Flessel vezet 22 ponttal, őt követi a 20 pontos Király Hajnalka – aki már francia színekben lép pástra. Szabó Bence szövetségi kapitány, az esemény szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a versenyen 28 magyar vívónő indul, ám az olimpiai bajnok Nagy Tímeát nem láthatják a nézők, mert még nem épült fel teljesen a decemberben elszenvedett sérüléséből.A péntek, szombati egyéni Világkupa után (a döntőt a Nyugati pályaudvarnál lévő Westend Hiltonban rendezik meg) vasárnap a csapat Világkupáért indul harcba az előzetes nevezések szerint 19 válogatott. Az Eximbank-kupán – ha sérülés nem jön közbe – Mincza Ildikó, Tóth Hajnalka és Hormay Adrien alkotja a magyar együttest, a negyedik csapattagról az egyéni szereplés alapján dönt a kapitány. Csak emlékeztetőül: a Martini-kupa tavaly Flessel győzelmével zárult, Hormay ezüstérmes lett, míg a csapatversenyt lányaink nyerték meg.
Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
3 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
3 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
3 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
4 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
4 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik