FIFA - Jön a Malaja-szabályozás?

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2003.01.21. 21:48
Címkék
Ha Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke nem túloz – s miért tenné –, akkor újabb földcsuszamlásszerű változás előtt áll az európai futballélet, mindössze nyolc évvel a Bosman-szabály 1995-ös bevezetése után. Mint ismeretes, az akkori bírósági döntés megszüntette a lelépési díjakat, valamint az Európai Unión belüli játékosok számának korlátozását a csapatokban, s a FIFA szerint mindkettő igen hátrányosan érintette a kisebb klubokat. (Nem állítjuk, hogy valóban emiatt, de tagadhatatlan, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt a "szakadék” a gazdag és a szegényebb egyesületek között.)Blatter a Le Monde című francia napilapnak adott interjújában azt mondta, szerinte hasonló fejlemények várhatóak egy december 30-i ítélet nyomán, amelyben a francia legfelsőbb bíróság igazat adott Lilia Malajának. Aki nem ismeri e nevet, ne szégyenkezzen, egy lengyel kosárlabdázó viseli, aki azonban ennek dacára hamarosan sűrűn emlegetett személy lehet a futball berkeiben. A határozat értelmében ugyanis a francia (kosárlabda-)szövetségnek nem volt joga megtagadni tőle, hogy a rajta kívül már két unión kívüli játékost foglalkoztató Strasbourghoz igazoljon. Az indoklás kimondja, hogy az uniónak huszonnégy nem EU-tag állammal – köztük Lengyelországgal – olyan, a munkavállalási feltételeket szabályozó megállapodása van, amely kizárja a diszkriminációt.A FIFA első embere szerint, mivel az unió nem kevesebb, mint hetvenhét harmadik világbeli országgal is kötött hasonló szerződést, a jövőben korlátozhatatlan népvándorlás indulhat meg. "Ez a rövid távú érdekek és a pénzéhes ügynökök győzelme lenne” – jósolta sötéten a prezident, hozzátéve, hogy így a kelet-európai és az afrikai utánpótlásképzés is ellehetetlenülhet.Mindeközben a FIFA olyan rendszer kidolgozásán munkálkodik, amely legalább hat hazai focista szerepeltetését írná elő az összes klubban, de ilyen körülmények között ennek bevezetésére nem sok esély van. "Elképzelésünk csakugyan szembemegy a tendenciákkal és a jelenlegi jogi szabályozással, de nincs más választásunk, mint a józan észre alapozni. Megpróbáljuk elérni, hogy a politikusok felismerjék, a sportban meg kell őrizni az egyensúlyt a nemzeti identitás és a globális sokféleség között” – vélte Herr Blatter.
Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
21 perce

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
41 perce

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
52 perce

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
1 órája

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
1 órája

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
1 órája

Testnevelési Egyetem: elindult a regisztráció a 9. Netrisk Sport és Innováció Konferenciára

Úszás
1 órája

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
2 órája