Lovassport: Évnyitó tanácskozás

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
2003.01.13. 21:58
Címkék
Az elmúlt hét végén a többszörös világ-és Európa-bajnok Bárdos György – aki a Közép-Magyarországi Regionális Fogathajtó Testület elnöke – vezetésével tanácskozással kezdték a 2003-as évet a fogathajtók. Az eseményen történtekről kérdeztük az elnököt. –Melyek voltak a tanácskozás főbb napirendi pontjai?– Értékeltük az elmúlt évi regionális bajnokságok lebonyolítását, szó volt az idei tervekről és feladatokról, továbbá véleményt alkottunk a lovasszövetség és a fogathajtó szakág testületeinek a munkájáról – felelte Bárdos György.– Mire jutottak?– Kezdeményezni fogjuk, hogy a jövőben a régiós elnökök ne csak tanácskozási, hanem szavazati joggal vehessenek részt a fogathajtó szakág elnökségének ülésén. Azon leszünk, hogy véleményünknek ne csak a szakági öszszejöveteleken, hanem a Magyar Lovasszövetség soron következő közgyűlésén is hangot adjunk, ahol azt kérjük, hogy mindkét testület ülései kapjanak nagyobb nyilvánosságot, a testületek legyenek nyíltabbak és őszintébbek. Indítványozni fogjuk az alapszabály módosítását – természetesen ez vonatkozik a szakági gyűlésünkre is –, hogy ne egyesületek rendelkezzenek egy-egy szavazattal, hanem minden igazolt versenyző után kaphassanak az egyesületek egy-egy szavazati jogot. – A 2004-es világbajnokság is szóba került?– Valójában igen, azonban úgy érzem, hogy ez nem a mi hatáskörünkbe tartozó kérdés. Természetesen szeretnénk, ha erről is véleményt alkothatnánk, azaz megkérdeznének, mert eddig a főszereplők véleményére nem nagyon voltak kíváncsiak a döntést hozók.
Legfrissebb hírek

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
7 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
15 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
16 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
27 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
58 perce

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
1 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik