Lemondtak az edzőtáborozásról

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2003.01.11. 20:48
Címkék
Az eredeti tervekben még az szerepelt, hogy az NB I B-ben negyedik helyen álló Diósgyőri VTK a felkészülés második hetét Tiszaújvárosban tölti, ahol egyhetes edzőtáborozáson vesz részt a csökkentett létszámú keret (huszonnyolcról várhatóan huszonkettő fősre apad a gárda létszáma). Nos, a menetrendben máris változás történt, mert amint azt Bocsi Viktória, a klub új kommunikációs munkatársa elmondta: a felnőtt együttes szakmai vezetése úgy döntött, az időjárás miatt nem utaznak Tiszaújvárosba. Az indoklásban az is szerepel, hogy a borsodi megyeszékhelyen legalább olyan jók a körülmények, mint a közeli kisvárosban. Más kérdés, hogy aki ismeri a két városban a létesítményhelyzetet, az erre az állításra bizonnyal felkapja a fejét…Mindenesetre a DVTK így jelentős összeget takaríthat meg. Véglegesen ugyan még nem mondtak le a tiszaújvárosi gyakorlásról sem, ám sokkal fontosabbnak ítélik a februári külföldi edzőtáborozást – erre minden bizonynyal megvan a fedezet… A diósgyőriek bő keretének egyik fele egyébként szombaton a két pályaedző, Sverla Béla és Veréb György vezetésével Ózdon teremtornán vett részt, a többiek Pajkos János vezetőedző irányításával Diósgyőrött gyakoroltak. A foglalkozásokról egyelőre Vén Gábor és Rob Kornél hiányzik; ők kisebb sérüléssel bajlódnak, bár az is igaz, hogy a kft. mindkét futballistának jelentős összeggel tartozik…Diósgyőri keltezésű hír még, hogy a DVTK vezetése úgy döntött: egyelőre nem töltik be a Kispestre távozott Ôze Tibor utánpótlás technikai igazgató posztját. Megvárják, amíg átalakul a kft. tulajdonosi köre, és a városi önkormányzattal lezajlik az egyeztetés.
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
45 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
50 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
52 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
55 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája