Úszás: Risztov Éva vándordíja

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
2003.01.10. 20:34
Címkék
Szánkózás és polgármesteri fogadás szerepelt többek között a háromszoros rövid pályás Európa-bajnok úszó, Risztov Éva hódmezővásárhelyi programjában.Az elmúlt esztendő legeredményesebb magyar úszónője és edzője, Turi György megnézte a Hód-Mezőgazda Rt. Aranyági ménesét, és a vendégek – kihasználva a havas időt– lovasszánon tekintették meg a híres ménest, majd a reggeli órákban a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában tettek látogatást, ahol a kitűnő úszónő általános iskolai tanulmányait végezte. Az intézmény részére Risztov Éva örökös vándordíjat alapított, amelyet minden év végén az iskola diákönkormányzatának javaslata alapján egy jó tanuló, jó sportoló kap meg és egy évig őrizheti.A megyei jogú város polgármesteri hivatalában Lázár János polgármester – aki egyben a Hód-Táv SC Úszóklub elnöke – fogadta Turi Györgyöt és Risztov Évát, és a polgármester előzetes egyeztető megbeszélést folytatott az edzővel, hogy 2003. augusztus 20-án a hódmezővásárhelyi fedettuszoda-avatón nemcsak a Bp. Spartacus, hanem a magyar úszóválogatott tagjai is vegyenek részt.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
1 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
33 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
34 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
39 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
56 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
57 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája