Szato a BAR-nál

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2002.12.18. 21:35
Címkék
Szato Takuma három évre szóló szerződést kötött a BAR-csapattal, amelynél 2003-ban tesztpilótaként és első számú tartalékként szerepel, 2004-ben és 2005-ben pedig versenyzőként. Ezzel eldőlt, hogy a japán a szuzukai idényzárón elért 5. helyezése ellenére sem marad a Jordan-istálló pilótája, más lesz Giancarlo Fisichella csapattársa.
A Jordan Szato Japán Nagydíjon szerzett két pontjának köszönhetően előzte meg a BAR-t és a Jaguart az idei konstruktőr-vb-n, de Eddie Jordan anyagi helyzete megromlott, ezért Fisichella mellé azt kell leigazolnia, aki a legtöbb pénzt hozza. Szato mögé nem állt elég japán cég, de a BAR mellett kitartó Honda lecsapott a japán sofőrre.David Richards, a BAR csapatvezetője elárulta, több dolog szól Szato mellett. "Nagyon fontos, hogy legyen egy japán pilótánk, mert ő sokkal közvetlenebb kapcsolatot tud teremteni a Hondával, mint bárki más”–jelentette ki Richards.Mint ismeretes, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) kedden bejelentette, hogy megvan az a három csapat, amely hajlandó tízre korlátozni a március 1. és november 1. közötti privát tesztnapjait. Ezek a csapatok minden nagydíj péntekjén kapnak plusz kétórányi tréninglehetőséget. A Minardi és a Jordan minden bizonnyal tagja a hármaknak, Szato leigazolásával azonban kétségessé vált, hogy a BAR lenne a harmadik jelentkező. A Sauber már korábban elhatárolódott a lehetőségtől, és mivel az FIA egyelőre nem közölte a csapatneveket, egy darabig titok fedi a pénteki "túlórázók” kilétét.
Legfrissebb hírek

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
19 perce

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
34 perce

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
59 perce

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
1 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
2 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik