Horvát jelöltek a kispadra

K. Z.K. Z.
2002.12.18. 20:59
Címkék
Bár javában tart a holtszezon, a kispesti vezetőknek lesz elég dolguk a téli szünetben. Nem ártana keresni pél-dául egy új edzőt."Szurgent Lajos és Gujdár Sándor jó munkát végzett, minden dicséretet megérdemelnek, de megköszöntük a munkájukat, mert úgy érezzük, ebben a helyzetben mindenképpen előre kell lépnünk, így hamarosan új szakvezetője lesz a Kispestnek  vázolta az elképzeléseket Kiss Zsolt, a tulajdonosok egyike.
Nézzük, kié lehet a pad: azt már korábban is megírtuk, hogy Marijan Vlakkal intenzíven tárgyalnak a kispestiek. Nos, a Fradival egyszer már nagyot alkotó horvát mester szívesen jönne a Honvédhoz, de mivel jelenlegi klubvezetője ezt az ötletet nem nagyon díjazza (sőt, ami még rosszabb: egy szerződést is lobogtathat), elképzelhető, hogy Vlaknak maradnia kell. És információink szerint ekkor jöhetne a képbe egy másik horvát edző, aki korábban már nyert bajnoki címet hazájában, de az sem kizárt, hogy újból magyar trénere lesz az együttesnek, így akár Dajka László is szóba jöhet.Ezek a feltételezések, nézzük a biztosat: januártól új felállásban dolgozik a tulajdonosi kör. Mint Kiss Zsolt elmondta, Koncz László befejezi aktív tevékenységét, és Vida Pállal együtt lemond az ügyvezetői pozícióról, így az év elején új ügyvezetőt kell majd kinevezni. Az olasz főnök, Piero Pini többségi tulajdonos lesz, mert hozzá kerül majd az üzletrész ötvenegy százaléka.Hogy ez a lépés hoz-e majd frissülést a Kispest életében, azt még nem tudhatjuk. Gyanítjuk, az igazi változást az jelentené, ha a csapat végre előrébb lépne az utolsó helyről. Ami mindenképpen jó, hogy a tulajdonosok szerint lesz pénz a keret megerősítésére – no, és azt sem hanyagolhatjuk el, hogy bár már két hete tart a holtszezon, még egyszer sem kellett írnunk a csapat megszűnéséről vagy elköltözéséről…
Legfrissebb hírek

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
17 perce

Népsport: Overathtal cserélt mezt Abonyi Attila, aki ma lenne 80 éves

Népsport
26 perce

Öttusa: „A döntő napjának reggelén sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig” – Bauer Blanka az isztambuli Eb-ről

Egyéb egyéni
39 perce

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
1 órája

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
1 órája

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
2 órája

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
9 órája