Egy szett bravúrközelben

Sz. G.Sz. G.
2002.12.05. 20:13
Címkék
Nagy hal jutott a Dunaferrnek a férfi Élcsapatok Kupája 2. csoportjának nyitányán: a volt és jelenlegi válogatott játékosokat, köztük az olimpiai bajnok Van de Goor testvéreket, Bast és Mike-ot felvonultató Piet Zoomers Apeldoorn látogatott szerdán a Duna-partiakhoz. Noha a 215 centis Van der Horst nem jött el Magyarországra, így is volt kikből válogatnia Toon Gerbrandsnak, a holland válogatott szakvezetőjeként 1997-ben Európa-bajnokságot nyerő trénernek. Olyannyira, hogy az állítólag Achilles-ín-fájdalmak miatt pihenő (súlyos betegsége miatt 11 hónap kihagyást követően a pályára éppen egy hete visszatérő) Bas van de Goor a cseresarokból követte végig a mérkőzést.A papírforma játszmaveszteség nélküli holland sikert ígért, ám a mindössze 23 év átlagéletkorú kezdő hatossal felálló Dunaferr megdolgoztatta az Apeldoornt. Különösen a második szettben, amikor is 17:13-ra vezettek már a piros-fehérek, de egy időkérést, illetve egy remek nyitássorozatot követően sorozatban hat pontot értek el a vendégek. "Csapatunk fiatal, a többség csak tévén látott ilyen remek játékosokat – mondta Urfi Csaba, a Dunaferr ütője. – Éppen a rutintalanság az oka, hogy a második játszmában nem szereztünk nagyobb meglepetést. De egyáltalán nem vallottunk szégyent, sőt, a második felvonásból önbizalmat is meríthetünk.”A Dunaferr egy hét múlva javíthat, az SCC Berlin otthonában.
Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
26 perce

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
2 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
2 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
4 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
4 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik