Uniós lehetőségek a sport számára

2002.12.04. 21:57
Címkék
Az Európai Unió és a sport címmel nagyszabású konferenciára került sor szerdán a TF Alkotás utcai épületében. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium által is támogatott rendezvényen az egyik kulcskérdés az európai uniós finanszírozási lehetőségek áttekintése volt, ezzel kapcsolatban Köpf Károly, a sporttárca helyettes államtitkára előadásában kifejtette: nem létezik közvetlen sporttámogatás a tagországok számára, de közvetett úton, pályázatokon keresztül lehet majd pénzhez jutni. Az unió sportpolitikáját illetően Nádori László egyetemi tanár hangsúlyozta: közös sportpolitika még nem létezik, sportról szóló cikkely nem szerepel az EU alapokmányaiban, de a kérdés napirenden van, a sportnak mind társadalmi értékei, mind gazdasági hatásai alapján helye van az uniós joganyagban. Ezenkívül többek között a fogyatékosok sportja, a doppingellenes küzdelem, valamint a sport és a média kapcsolata is helyet kapott a mintegy 250 sportszakember részvételével megrendezett tanácskozáson. A budapesti konferencia első volt a még öt hasonló rendezvényből álló sorban, a további menetrend: 2002. december 13.: Nyíregyháza; 2003. január 10.: Kaposvár; 16.: Békéscsaba; 31.: Salgótarján; február 14.: Veszprém.
Legfrissebb hírek

Kádár Veronika világkupa-győztes BMX freestyle flatlandben

Kerékpár
4 perce

Torna-vb: Mészáros Krisztofer a 15. helyen jutott döntőbe egyéni összetettben

Torna
18 perce

Találkozás Szvatyerákkal – Szekeres Istvánra emlékezünk

Egyéb egyéni
31 perce

Triatlon: bronzérmes a mixváltó az ifjúsági Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
52 perce

Amato ziccert rontott, a VAR elvette a Debrecen gólját

Labdarúgó NB I
56 perce

NB II: Felállt Szentlőrincen és elvitte a pontokat a Gyirmót

Labdarúgó NB II
1 órája

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata

Olasz labdarúgás
1 órája

Christian Horner teljes nyugalomban élne, ha nem térne vissza az F1-be

F1
1 órája