KERÉKPÁR - az országutak szerelmese

2002.11.28. 21:09
Címkék
Egy ország ünnepelte annak idején, amikor még pelyhes állú fiatalként, alig tizenkilenc esztendősen megnyerte a Magyar körversenyt. Mindez nem mostanában, 1931-ben történt, s a fiatalember a következő években bizonyította: nem volt véletlen a kiugró siker. Liszkai István három évvel később második lett a Tour de Hongrie összetettjében, majd az emlékezetes berlini olimpián a hetedik helyen zárt, s az akkor még korántsem megosztott mezőnyben (ahol profik és amatőrök – akárcsak napjainkban – együtt tekerhettek) ez kiemelkedő sikernek számított. Ugyanebben az évben megnyerte a legendás Bécs– Budapest–Bécs viadalt, amely néhány évvel később már arról (is) nevezetes volt, hogy a kerekesek jó néhány kilónyi "súlyfelesleggel” száguldottak át a vasfüggönyön…A II. világháború a kerékpárosok életét is alaposan megnehezítette, jó néhány viadal elmaradt, de azokban az években ezért fájt a legkevésbé az emberek feje. A sebek mégis hamar begyógyultak, s az akkor már 35 éves Liszkai István újra szállította a ragyogó eredményeket: a magyarok közül egyedüliként másodszor is sikerült megnyernie a Magyar körversenyt (két győzelme között 16 év telt el!), no és a Bécs–Budapest–Bécs befutójánál is őt ünnepelte a közönség. A számtalan magyar bajnoki címmel büszkélkedő sportember 1948-tól 1966-ig a Magyar Kerékpáros-szövetség szakedzőjeként dolgozott, de egyszerűen képtelen volt abbahagyni a versenyzést, egészen 80 esztendős koráig indult a különböző viadalokon – többek között az ausztriai szenior Világkupán, ahol tizennégy indulás után minden alkalommal célba is érkezett! Nem véletlen, hogy a tiroli kisváros, St. Johann a díszpolgárává avatta. Az országutak szerelmese két másik kitüntetésére ugyanilyen büszke, 1994-ben Kónya Imre akkori belügyminiszter bronzplakettel, egy évvel később pedig Kovács László külügyminiszter kerékpárosszoborral ismerte el csodálatos életútját.Liszkai István november 30-án ünnepli 90. születésnapját.Isten éltesse, Pista bácsi!
Legfrissebb hírek

Djukanovics duplázott, az ETO Pakson ugrott fel a dobogóra

Labdarúgó NB I
8 perce

Női NB I: ikszelt a Ferencváros; nyert a DVTK, az Újpest és a Puskás Akadémia is

Labdarúgó NB I
22 perce

Magára talált az ETO, vezet is a szünetben az Odense ellen

Kézilabda
25 perce

Gulácsi gól nélküli döntetlennel tért vissza a Villarreal kapujába; Barcelonában nyert az Atleti

Spanyol labdarúgás
39 perce

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
44 perce

Tenisz: a döntőig menetelt a világranglista 170. helyezettje Vuhanban

Tenisz
53 perce

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
56 perce

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
1 órája