Monor-Sáma SE - FC Tatabánya 1-0

2002.11.23. 20:46
Címkék
GÓLSZERZÔLengyel a 62. percben Matheisz beadását követően hat méterről lőtte jobbal a labdát a hálóba (1–0)SÁRGA LAPMáj (Matheisz lerántásáért) a 84. percbenSZÖGLETARÁNY: 5:5 (3:1)A félidő első felében a tatabányaiak akarata érvényesült, a vendégcsapat a kapuja elé szorította a Monort, de a Tejnóra Zoltán által irányított védelmet nem tudták feltörni. A 33. percben történt az első említésre méltó támadás, ekkor Tóth Zoltánt ugratták ki, de a kapujából kifutó Kisnémeth Imre fejjel (!) tisztázott. Fordulás után nagy rohamokat indított a Tatabánya, de csak szabálytalan gólt ért el Semsei Mihály révén a 46. percben. A monoriak megérezték a lehetőséget, a hazai nézők is egyre hangosabbá váltak, s a 62. percben a sokadik szélről indított támadást Lengyel Roland révén góllal fejezték be. A bajnokságban eddig nyeretlen monoriak összességében megérdemelten győztek, s a monori szurkolókra is ráfért már egy győzelem, hiszen legutóbb több mint fél évvel ezelőtt ünnepelhettek… Mestermérleg
Gubucz László: – Fél év böjt után végre ismét érezzük a győzelem ízét! Ha nem is jó játékkal, de a helyzetek alapján, úgy érzem, megérdemelten nyertünk.
Török József: –Sokkal okosabbnak kellene lennem, hogy ezután a mérkőzés után bármit is tudjak mondani.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
6 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
6 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
6 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
6 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
6 órája