Vasas - BKV Előre 2-0

2002.11.22. 21:12
Címkék
Támadólag léptek fel a találkozó elején a hazaiak, beszorították a közlekedésieket a kapujuk elé, de a lövések vagy az utolsó passzok nem sikerültek. Negyedóra elteltével lazult a szorítás, és így az Előre is néhányszor előre merészkedett. A félidő hátralévő része meddő Vasas- fölénnyel telt, de helyzetbe nem tudtak kerülni a pontatlanul és körülményesen játszó angyalföldiek. A 45. percben pedig ha Vörös Péter vagy Disztl Milán jól találja el a labdát gólhelyzetben, akár vezetést is szerezhettek volna a jobbára csak védekező vendégek. Fordulás után a 47. percben nagyszerű szabadrúgás-kombinációt követően Plókai Attila hatalmas lövéséből megszületett a hazai vezető gól. Ezután valamivel nagyobb lett az iram, mint az első játékrészben, de főleg a két 16-os között folyt a küzdelem. A 65. percben egyenlíthetett volna a BKV, ám Disztl lövését Pikács József hárította. A mérkőzés hajrájára mindkét edző cserékkel próbált frissíteni, de a Vasas a kissé hit nélkül támadó BKV ellen sikeresen őrizte előnyét, sőt a Csordás Tamás kiállítást érő szabálytalanságáért megítélt szabadrúgásból Plókai újabb góljával bebiztosította győzelmét.

Mestermérleg
Antal Péter: – Ezt a győzelmet a betegeskedő Illovszky Rudi bácsinak ajánljuk, és reméljük, örömet szereztünk neki.
Disztl László: – Kiegyenlített mérkőzés volt, ha a végjátékban pontosak vagyunk, vezetést szerezhettünk volna, ám két pontrúgás eldöntötte a mérkőzést. Játékban, úgy érzem, többet nyújtottunk.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
3 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
3 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
4 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
4 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
4 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
4 órája