Fallabda - magyar sikerben bízva

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.11.22. 00:05
Címkék
A Hunguest Hotel Griff Squash Club ad otthont a hétvégén a 2. Hungarian Junior Open nevű fallabda-versenynek. Tizenegy ország mintegy kilencven versenyzője lép pályára három kategóriában (U19, U17 és U15). A Magyar Fallabdaszövetség főtitkára, Elbert Gábor szerint a versenynek óriási jelentősége van a sportág hazai fejlődésében:"Utánpótlásprogramunk részeként célul tűztük ki a tavalyi első Hungarian Junior Open előtt, hogy Magyarországra csábítjuk a legjobb külföldi fiatalokat, hogy a magyarok összemérhessék velük a tudásukat.” – így a főtitkár. A tavalyi verseny sikere után idén még több, 65 külföldi fiú és lány nevezett olyan országokból is, melyek az európai elithez tartoznak. A magyarok közül Krajcsák Márk, az U19-es junior ranglista harmadikja szólhat bele az éremelosztásba, de illő lesz odafigyelni Varga Dániel (U19), Varga Adrián (U17), illetve a lányok közül Varga Eszter (U17) és Bokor Mónika (U17) szereplésére is. "Olyan tornát szeretnénk szervezni, mint amilyen a tavalyi is volt, hogy egész Európa felfigyeljen a magyar fiatalok teljesítményére” – mondta Elbert. Tavaly Varga Dániel második lett a 17, Krajcsák Márk pedig harmadik a 19 évesek kategóriájában.
Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
10 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
13 perce

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
29 perce

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
32 perce

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
1 órája

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
1 órája

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik