Demecseri FC - Kaposvár 0-1

2002.11.22. 21:15
Címkék
A kaposváriak a jövő kedden a Ferencvárost fogadják kupameccsen, emiatt kérték, hogy a vasárnapra kiírt bajnokit már pénteken játsszák le Deme-cserben. A dolog szépséghibája, hogy az időpontváltozásról a játékvezetőket elfelejtették értesíteni az illetékesek, így az érintetteknek majd’ kiesett az újság a kezükből péntek reggel, ráadásul Strehó Sándor és segítője, Telek Ákos nem tudták vállalni a fellépést. Így aztán Bukovics József lett a beugró és a kettes számú asszisztensnek szánt Némethi Attila magával hozta feleségét is – no nemcsak kísérőnek, hanem –, mivel Némethi Anikó az NB II-es aszszisztensi keret tagja – munkavégzés céljából.
Olyan volt az első félidő, amilyen a találkozó prológja: komolytalan. A csapatokat nem lehetett azzal vádolni, hogy támadó felfogásban léptek volna pályára. Három helyzetet azért így is fel lehetett jegyezni, ezt a "külön-meccset” 2–1-re a Kaposvár nyerte. Meglepő lett volna, ha nem így történik, de élénkebb lett a második félidőben az iram. A nyíltabb játék következtében hullámzó lett a mérkőzés, de veszélyes gólhelyzet még annyi sem adódott, mint addig. A csereként beállt Marcsek Zoltán hagyta ki a mérkőzés addigi legnagyobb helyzetét, majd miután hevesen reklamált egy vele szemben elkövetett szabálytalanság miatt, a kiállítás sorsára jutott. Mégsem a hazaiak döntötték el a tipikusan egygólos mérkőzést, hanem Tóth Balázs pazar átadásából Farkas Norbert, aki a somogyiak számára szerezte meg a három pontot érő találatot.

Mestermérleg
Rozsnyai Béla: – Már az első félidőben volt annak jele, hogy veszélyesek a kaposvári támadások, ám sajnálom, hogy éppen akkor kaptuk a mindent eldöntő gólt, amikor már emberelőnyben voltunk.
Kovács Kálmán: – Érzésem szerint a helyzetek alapján végig közelebb álltunk a győzelemhez, de azt is el kell ismerni, hogy a hajrában a szerencsével sem álltunk hadilábon.
Legfrissebb hírek

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
12 perce

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
25 perce

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
26 perce

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
34 perce

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
35 perce

Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

Vízilabda
41 perce

Niké Liga: kiharcolta a bennmaradást a Komárom

Minden más foci
56 perce

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a női kardozók limai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik