Amikor a vesztes is mosolyog

No nem azért, mert csalódást okozott (hát hogy is okozhatott volna?), az ok ennél sokkal prózaibb: mivel Ciger csak a napokban öltötte ismét magára a Slovan kék mezét, így a neve értelemszerűen nem szerepelhetett a Kontinentális Kupára leadott nevezési listán. Aggódniuk azért így sem kellett, ugyanis a Dunaferr ellen pályára lépők között akadtak sztárok rajta kívül is: a kapus Rybár vagy éppen Vlk, Kulha, Lipiansky, Kapus, Hurtaj és Rataj, azaz a helyi csillagok már mind-mind szerepeltek a szlovák válogatottban, amelynek erejét ugyebár ismerjük…
Az újvárosiak is tisztában voltak a realitásokkal. Nem véletlen, hogy Dusan Kapusta, a Dunaferr szlovák mestere is amondó volt, a Slovan ellen szép játékot vár csapatától, az eredmény nem feltétlenül ezen a meccsen lesz a legfontosabb. Ígéretéhez híven a kapuban Jaroslav Ferjo kezdett, a csapatban pedig helyet kapott a sérüléséből éppencsak felépült Sándor Szilárd, és a múlt hét csütörtökjén apává lett (a kis Marcel köszöni szépen, jól van) Szélig Viktor is. És hogy Kapusta mester jól mérte fel az erőviszonyokat, azt a találkozó is igazolta. Nem ijedtek meg egy pillanatig sem az Acélbikák, igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni egy jobb csapat elleni meccsből. Ennek bizonyítékaként az emberelőnyben játszó Dunaferr a 15. percben Ladányi álompassza után Peterdi révén gólt is szerzett a Slovan-katlanban, sőt ebben a játékrészben Peterdi akár még egyszer betalálhatott volna Rybar hálójába, és Orsónak is volt egy ziccere. Szóval nem vallott szégyent a magyar bajnokcsapat (sőt!) még úgy sem, hogy az első húsz perc során a hazaiak háromszor is betaláltak: Halaj és Javin emberelőnyből lőtt gólt, míg Vlk találatánál Ferjo igencsak mellényúlt, a távoli lövést maga mögé ejtette.

A második játékrészben aztán olyan iramot diktált a Slovan, amihez nem nagyon van, de nem is lehet hozzászokva a magyar bajnokcsapat. A gyakorlatilag tarthatatlan Rataj vezérletével egyre-másra dolgozták ki a helyzeteket, Tokajiék pedig csak kapkodták a fejüket. Érezhető volt, hogy a nyomást nem lehet sokáig bírni: a 26. percben aztán megtört az ellenállás, Rataj betalált, s az ezt követő tíz percben elsősorban az volt a kérdés, hogy mennyivel ússza meg a Dunaferr. Nos a harmad végére 6-1-et mutatott az eredményjelző, s ez egészen a harmadik játékrész 18. percéig nem is változott. Akkor viszont nem a hatost, hanem az egyest kellett átírni, ugyanis megint villant a Ladányi, Peterdi duó: szokás szerint előbbi volt az előkészítő, utóbbi pedig az ítélet-végrehajtó.
A vége tehát 6-2 lett (úgy, hogy az utolsó harmadot a Dunaferr 1-0-ra megnyerte!), ami - látván a Slovan játékerejét - higgyék el nagyon-nagyon jó eredmény. Nem véletlen, hogy a találkozót követően a sajtóközpontban a pozsonyi újságírók arról beszéltek, mennyit fejlődött a magyar hoki, s hogy ennek a Dunaferrnek ezzel a játékkal nyugodtan helye lehetne a szlovák Extraligában.
Most tessék mondani: lehet-e ennél nagyobb dicséretet kapni az aktuális világbajnok bajnokcsapatának otthonában?

Mestermérleg
Julius Supler: - Úgy érzem, reális eredmény született. A magyar hoki egyre erősebb, amit ez a mérkőzés is bizonyított. Számunkra nagyon fontos lesz a kijeviek elleni szombati meccs, amire nagyon jó felkészülést jelentett ez a találkozó.
Dusan Kapusta: - Történelmi eredmény született Pozsonyban. Ez a négygólos különbség a szlovák bajnok otthonában bármelyik csapatnak dícséretére válik. Az első harmadban rosszul kezdtünk, hamar emberhátrányba kerültünk, és kaptunk egy potyaízű gólt is. Szerencsére volt tartása a csapatnak, és tisztes vereséggel zárhattuk a találkozót.