Németország - némi huzavona után jön a negyedik bíró

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.11.21. 23:17
Címkék
Az utóbbi időben kiéleződött vita hatására a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) úgy döntött, hogy a Bundesliga első osztályának tavaszi szakaszában az eddigi három helyett négy játékvezető működik közre az összecsapásokon. Az oldalvonalon kívül tevékenykedő asszisztensnek a két partjelző munkájának zavartalanságát kell biztosítania, illetve gondoskodnia kell arról, hogy az edzők a különböző "hadműveleteikkel” ne zavarják meg az egyes meccsek nyugalmát. Gerhard Mayer-Vorfelder, a DFB elnöke elmondta, a negyedik bíró alkalmazásával járó 400 ezer eurós többletköltséget a kluboknak kell állniuk.Eközben Thomas Brdaric, a Bayer Leverkusen támadója bejelentette, hogy az átigazolását fontolgatja. A futballista azért szeretne távozni a "gyógyszergyári” klubtól, mert Oliver Neuville, Dimitar Berbatov, Franca és az alkalmi profi Ulf Kirsten mögött csak ötödikként számít rá Klaus Toppmöller vezeteődző. "A téli szünetben eldöntöm, van-e még értelme Leverkusenben maradnom. Azt szeretném, ha a tréner a többiekkel egyenrangú játékosként kezelne. Ha nem lát bennem perspektívát, akkor el kell válnunk egymástól. Lehetőleg már a téli szünetben, nem kell ezzel megvárni az idény végét” – panaszkodott Brdaric. "Thomas nem úgy megy bele a párharcokba, ahogyan én szeretném. Nekem alibizésnek tűnik, amit csinál” – reagált játékosa szavaira Toppmöller.Brdarichoz hasonlóan Willy Sagnol és Michael Tarnat sincs túl rózsás helyzetben, igaz, a Bayern München két játékosát más jellegű problémák aggasztják. Mindketten sérüléssel bajlódnak – a franciának a vádlija, a németnek a háta fáj –, így nem lehetnek ott a Kaiserslautern elleni, szombati bajnokin. Mellettük természetesen Haszan Szalihamidzsics is kihagyja a találkozót, mint ismert, a bosnyák keresztszalag-szakadást szenvedett, és ebben a szezonban már aligha futballozhat.Végül egy hír a másodosztályból: 2003. január elsejétől Norbert Meier irányítja a Duisburg csapatát. A Werder Bremen és a Mönchengladbach egykori játékosa Bernard Dietzet váltja fel a kispadon. Könnyen elképzelhető, hogy a jelenleg még Leverkusenben tevékenykedő Meier első edzésén már Miriuta Vasile is részt vesz, mint ismeretes, a magyar válogatott középpályása előrehaladott tárgyalásokat folytat a "zebrák” vezetőivel.
Legfrissebb hírek

A törökök jutottak be elsőként a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
4 perce

Vb-selejtező: Örményország–Írország

Foci vb 2026
10 perce

Újabb kaotikus szakasz, Egan Bernal négy év után nyert háromhetesen

Kerékpár
19 perce

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
26 perce

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
29 perce

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – élő felvezetés

Magyar válogatott
1 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Tóth Balázs véd a portugálok ellen – NS-infó

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik