Nem fogják eltiltani Anelkát

2002.11.21. 00:12
Címkék
Bár az angol válogatott szerdán nem játszott sem Eb-selejtezőt, sem pedig előkészületi mérkőzést, azért népszerű téma volt a válogatott labdarúgás a szigetországban. A "háromoroszlánosok mellett a francia nemzeti csapat is szót érdemelt, természetesen Nicolas Anelka ügyében.
Ismeretes, a Manchester City csatára a sajtón keresztül indított hadjáratot Jacques Santini francia szövetségi kapitány ellen, akinek egyetlen "bűne” az volt, hogy csak a lyoni Sidney Govou sérülése után gondolt rá. Anelka nem ment el a jugoszlávok ellen készülő Eb-címvédő edzőtáborába, ezért a francia szövetség kétmérkőzéses eltiltást követelt a számára. Kevin Keegan, a Manchester City menedzsere azonban nevetségesnek tartja, hogy Anelka a viselkedése miatt kihagyjon egyetlen bajnokit is, és ebben egyetért vele az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) is. "Nem mi akadályoztuk meg az utazását, ez személyes ügy Nicolas és a francia szövetség között. Nem büntethetnek minket amiatt, amihez semmi közünk. Ha eltiltanák két meccsre, az a labdarúgás megszégyenítése lenne, teljesen nevetséges az ötlet” – mondta Keegan.Kollégája, az Evertont irányító David Moyes Sven Göran Eriksson, az angol csapat svéd szakvezetője számára üzent, méghozzá kapusa, Richard Wright ügyében. Eriksson a héten összetartásra hívta egybe a keretet, de a kiváló formát mutató Wright nem szerepelt a névsorban. "Hibának tartom Richard mellőzését, ő ugyanis remek kapus, kezd visszarázódni a rendes kerékvágásba az Arsenalnál tett kalandja után. Londonban tapasztaltabb lett, de csökkent az önbizalma és a magába vetett hite. Azonban mostanában alig kap gólt, és ez mindennél többet elmond róla. Ami a David Seamant követő érát illeti, hárman versenyezhetnek a posztért: a liverpooli Chris Kirkland, a leedsi Paul Robinson és Richard Wright” – mondta Moyes.Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere maga körül igyekszik átszervezni az edzői stábot, a tartalékcsapatot irányító Mike Phelant maga mellé akarja emelni, és a szakember pótlására el akarja csábítani Ricky Sbragiát a Sunderlandtől. A leedsi Alan Smith iránt az olaszok érdeklődnek, a múlt héten Firenzében a Hapoel Tel-Aviv ellen négy gólt vágó csatárra a Juventus és az Inter is hajlandó lenne áldozni, utóbbi a manchesteri Ryan Giggst is szívesen a soraiban tudná – úgy tűnik, Massimo Moratti nem tanult Paul Ince és Robbie Keane milánói kudarcából.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: a címvédő Barca könnyedén nyert Bukarestben

Kézilabda
5 perce

Győzelemmel kezdte a vb-selejtezőt a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
26 perce

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
30 perce

Dibusz helyett Radnóti védi az FTC kapuját a Viktoria Plzen ellen – kezdőcsapatok

Európa-liga
42 perce

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
42 perce

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2 órája