Ausztria-Norvégia 0-1

Vágólapra másolva!
2002.11.21. 00:41
Címkék
Andreas Herzog századszor lépett pályára az osztrák válogatott színeiben, és ezért az eddig még senki által el nem ért jubileumért a Rapid Wien irányítója rengeteg ajándékot kapott. Az osztrák szövetség a meccs előtt kisebb ünnepséget szervezett a két vb-t (1990, 1998) is megjárt játékosnak, Ole Gunnar Solskjaer a norvégok részéről virággal, a szurkolók pedig transzparenssel köszöntötték a stílszerűen százas mezszámot viselő labdarúgót.
A kezdő sípszó után csupán másodperceket kellett várni, és máris folyt a vér: Schopp ütközött az egyik norvéggal, az osztrák fején felrepedt a bőr, és le kellett cserélni. A pályáról Peter Schöttel is lejött, a visszavonuló játékost ugyancsak nagy tapsvihar köszöntötte. A második félidőben az osztrákok kapust cseréltek, a keveset tesztelt Mandlt Macho váltotta fel, és már az 58. percben próbára tették a norvégok, Iversen tíz méterről lőtt, a sunderlandi kapus biztos kézzel védett. A 62. percben Hans Krankl lecserélte Herzogot. A 65. percben a mérkőzés addigi legnagyobb helyzetét hagyta ki a szőkített hajú Wallner, aki egy bal oldali beadást követően, öt méterről alig fejelt Holtan kapuja mellé. A túloldalon Flo lövése zúgott el a kapu mellett, majd újra leült egy kicsit a találkozó. A 81. percben aztán vezetést szerzett a vendégcsapat, Riise labdájával Flo lódult meg, lövésével telibe találta a bal kapufa tövét, a kipattanóra pedig érkezett a színes bőrű Modou-Kah Pa, és tíz méterről az üres kapu közepébe lőtt. A Valerenga 21 éves, ghánai származású labdarúgója beállította a végeredményt, Norvégia győzelemmel távozott Bécsből.Ausztria–Norvégia 0–1 (0–0)
Bécs, 16 500 néző, V: Ábrahám (magyar).

G: Pa (81.)

AUSZTRIA: Mandl (Macho, 46.) – Ehmann, Martin Hiden, Pogatetz – Schopp (Scharner, 5.), Aufhauser, Flögel, Ehmann – Herzog (Weissenberger, 62.) – Wallner (Dollinger, 84.), Schöttel (Kahraman, 4.; Akagündüz, 77.)

NORVÉGIA: Holtan – Basma (Hansen, 76.), Lundekvam, Hangeland, Bergdölmo – Winsnes (T. A. Flo, 46.), Andersen, Leonhardsen (Pa, 68.), Riise – Iversen, Solskjaer (Rushfeldt, 76.)
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik