Portugália–Skócia - fiatalít az Eb házigazdája

2002.11.19. 22:09
Címkék
Berti Vogts skót válogatottja szerdán Bragában az ideiglenesen Agostinho Oliveira által irányított portugál nemzeti csapattal méri össze tudását. Mindkét gárda igen tartalékosan áll fel, de amíg a 2004-es Európa-bajnokság rendezője a fiataljait próbálja ki, a vendégeknél a sok sérülés okoz gondot.Oliveira a Benficából Ricardo Rochát és Tiago Méndest, a Guimaraesből Ricardo Silvát és Pedro Méndest, a Varzimból Jorge Riberiót hívta meg a keretébe, és könnyen lehet, hogy lehetőséget is ad nekik. Persze, a nagyágyúk is szóhoz jutnak, Luis Figo, Rui Costa, Pedro Pauleta és Sergio Conceicao is ott lesz majd a Bragában pályára lépő együttesben. Joao Pinto ugyanakkor még nem játszhat, a világbajnokságon a kiállítására meglehetősen agreszszívan reagáló támadó négy hónapos eltiltása ugyan már lejárt, de Oliveira szerint még keresi régi formáját.A skótoknál a hét végén megsérült Barry Ferguson és Paul Dickov, ezért Vogts még azt sem tudta, milyen felállásban küldje pályára együttesét. A kezdőcsapatról emiatt természetesen még kevesebbet tudott elmondani, csak annyi volt biztos, hogy Paul Devlin, Christian Dailly és Stevie Crawford a csapatba kerül. Ferguson a hét végén játszott a Rangersben, és csak hosszú telefonos beszélgetés során győzte meg Vogtsot arról, hogy bordasérülésének nem tenne jót a portugáliai túra. "Csalódás ez számomra, és talán Fergusonnak is. Szüksége van a válogatottbeli játékra, de mit tegyünk, ha egyszer sérült? Azt mondta, hogy a hét végi meccsen erős fájdalmai voltak, és csak begyógyszerezve tudta vállalni a játékot”–nyilatkozta Vogts, akinek leginkább a csatárposzton vannak gondjai, Crawford mellé Kevin Kyle és Scott Dobie közül kell választania társat.A skótok legutóbb 1993-ban szerepeltek válogatott meccsen Portugáliában, akkor 5–0-ra kikaptak. Az ibériai félsziget kisebbik országának ez az utolsó mérkőzése Oliveira irányítása alatt, a közeljövőben várhatóan a Brazíliával nyáron vb-t nyerő Luis Felipe Scolari veszi át a csapat irányítását.Portugália–SkóciaBraga, 22.00
Legfrissebb hírek

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
59 perce

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
1 órája

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
1 órája

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
1 órája

Stollárék döntő rövidítésben kikaptak a vuhani nyolcaddöntőben

Tenisz
1 órája

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
1 órája

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
2 órája

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
2 órája