Dél-Korea-Brazília - Zagallo: megy a Farkas!

2002.11.19. 20:55
Címkék
A brazil válogatott tagjai nem panaszkodhatnak, igazán kellemes környezetben vívják a nyári vb-győzelem utáni második barátságos mérkőzésüket. Bő öt hónapja ugyanis éppen a Koreai-félszigeten kezdődött el a menetelésük, melynek az ötödik világbajnoki cím lett a vége. Mindhárom csoportmeccsüket dél-koreai földön vívták, sorrendben Ulszan, Szogvipo és Szuvon városában  vagyis a mostani helyszínt, a szöuli stadiont azért nem ismerik.
Ettől függetlenül a helyszínnel természetesen nem foglalkoznak sem ők, sem honfitársaik, hiszen sokkal fontosabb téma van napirenden. Mint ismeretes, Luiz Felipe Scolari lemondása óta a szövetség nem tudta megtalálni a sikerkapitány utódját (bár, ha hihetünk a híreknek, már közel a megoldás), így a szerdai találkozón "ideiglenes” szakvezető fogja irányítani a selecaót. Az idézőjel azért indokolt eme – a szikár tények alapján helytálló – kifejezés esetében, mert Mario Zagallót talán helyesebb lenne az örökös jelzővel illetni. Még annak ellenére is, hogy váltig bizonygatja, most már tényleg utoljára látják a kispadon.A 71 éves, O Lobo (Farkas) becenéven is ismert mester 1958-ban és 1962-ben balszélsőként volt tagja a világbajnok együttesnek, majd az 1970-es csodacsapat szövetségi kapitányaként vonult be végleg a futballtörténelembe. Kevesen tudják, de benne volt a keze a Carlos Alberto Parreira-féle, 1994-es gárda diadalában is: akkor szaktanácsadóként segítette annak a Parreirának a munkáját, aki 24 évvel korábban éppen az ő segítője volt. Négy éve, Franciaországban ismét kapitányként vezette az arany-zöld mezeseket, ezúttal csak ezüstéremig, s emlékezhetünk a hollandok elleni elődöntő tizenegyespárbaja utáni meghatottságára. Ricardo Teixeira, a szövetség első embere azt mondta, ezzel a mérkőzéssel szeretnének tisztelegni az élő legenda előtt.A legenda maga mindenesetre marad a földön: kijelentette, "az összecsapás rendkívül fontos, hiszen nemrég kikaptunk Paraguaytól, márpedig egy ötszörös vébégyőztes nem engedhet meg magának még egy vereséget”. Ennek megfelelően Zagallo több világbajnokot is behívott a keretbe, így például elképzelhető, hogy a védelem a Cafú, Lúcio, Edmílson, Roberto Carlos felállásban kezd majd. Ami azt jelenti, hogy a Scolari-féle, annak idején megütközést keltő, 3–5–2-es rendszerről visszatérnek a jó öreg 4–4–2-re. A középpályán Gilberto Silva helye biztosnak tűnik, viszont kérdés, hogy a védekezőbb felfogású Emerson, Kléberson-tengely, avagy a támadóbb Ronaldinho, Juninho Pernambucano duó fog érvényesülni. Nagy lehetőség előtt áll a csatár Franca és még inkább a Borussia Dortmundban futballozó Amoroso, ő ugyanis nem sok lehetőséget kapott az elmúlt időszakban.Bár a házigazdákkal értelemszerűen kevesebbet foglalkozik a nemzetközi sajtó, sokan kíváncsiak, vajon a Guus Hiddink távozása utáni első komoly megméretése alkalmával mit produkál a vb egyik meglepetéscsapata. Jobb tesztet nem is választhattak volna…Dél-Korea–BrazíliaSzöul, magyar idő szerint 11
Legfrissebb hírek

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
58 perce

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
1 órája

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
1 órája

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
1 órája

Stollárék döntő rövidítésben kikaptak a vuhani nyolcaddöntőben

Tenisz
1 órája

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
1 órája

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
2 órája

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
2 órája