Ónodi Gabriella nagy átváltozásai

Több mint egy esztendő után azonban ismét feltűnt a lila-fehérek "kötelékében”, és valljuk be, egy egészen más Ónodi Gabriella visszatérését élhettük meg az idény első viadalán, a csapatbajnokságon.
– Gondolom, nem én vagyok az első, aki azt mondja, rengeteget változott.
– Nem, ön már a sokadik a sorban – nevet Ónodi Gabriella, akinek piros csíkok díszelegnek az új divat szerint vágott frizurájában. – De egyáltalán nem bánom ezeket a változásokat. Az, hogy úgymond tornatermen kívülre kerültem, szabadságot is hozott az életembe, bizonyos szempontból a magam ura lettem, nem kellett nagy fegyelemben, rendszerben élnem, és úgy érzem, egy kicsit felnőttem.
– Talán ennek is köszönhetjük, hogy visszatért a tornához?
– Elsősorban amiatt döntöttem a folytatás mellett, mert hiányzott a megszokott közeg. Ez alatt az egy év alatt rendszeresen lejártam az edzőimhez, Juhász Judithoz és Kaptay Józsefhez beszélgetni, és ők új perspektívákat tudtak felvillantani nekem. Például azt, hogy érdemes lenne felkészülni a debreceni szerenkénti világbajnokságra.
– Több mint egy esztendő kihagyás után milyen érzés volt visszazökkenni a régi kerékvágásba?
– Jó, persze voltak mélypontjaim is, de ezeken sikerült túljutnom. Főként azért, mert a munkához való hozzáállásom is megváltozott. Míg régebben elkeseredtem, ha megszenvedtem egy-egy elemmel, mostanság új energiákat tudok mozgósítani. Azt hiszem, odaadóbb, lelkesebb vagyok az edzéseken. A másik, ami különösen érdekes volt számomra, hogy újra meg kellett tanulnom versenyezni.
– Ezt hogy érti?
– Meg kellett szoknom a versenyek, a tömött lelátók hangulatát. Debrecenben, a magyar nemzetközi bajnokságon még megilletődött voltam, de azt követően Leverkusenben és a linzi nemzetközin már ment minden, mint a karikacsapás.
– Visszatérve a mélypontokhoz… Nem akarom az érzéseit felkavarni, de köztudomású, hogy nyáron veszítette el édesapját.
– Igen, és sajnos nagyon összetörtem lelkileg apu halála miatt. De tudja, ebben is segített a torna. Egy edzést sem hagytam ki, igyekeztem a gyakorlatokra és a világbajnokságra koncentrálni, hogy könnyebben tudjak felejteni. Persze volt olyan, hogy az edzőim látták rajtam, lélekben máshol vagyok, nem a feladatra figyelek, és ilyenkor mondták, hogy vagy hagyjuk abba és menjek haza, vagy kapjam össze magam. Általában mindig összekaptam magam.
– Debrecenben felemás korláton és talajon fog szerepelni. Ha mondjuk azt vesszük, hogy a kilencvennyolcas szentpétervári Európa-bajnokságon hatodik volt talajon, mit várhatunk öntől?
– Nem akarok jósolgatni, főként azért, mert köztudomású, hogy csekély az esélyünk a továbbjutásra. Igazából nekem már az nagy boldogságot jelent, hogy ott leszek Debrecenben, és ha hibátlanul csinálom meg a gyakorlataimat, elégedett leszek magammal.