VITORLÁZÁS - Az Oracle kétszer diadalmaskodott

2002.11.03. 20:47
Címkék
Az már az elmaradt párharcok bepótlása előtt biztossá vált, hogy a 2. szakasz végén az olasz Mascalzone Latino búcsúzik majd a Louis Vuitton-kupától, míg az élen a svájci Alinghi zárja a küzdelmet.
Így aztán az Oracle BMW Racing két mérkőzése csupán a helyezésekről döntött. S mivel az amerikai csapat mind a francia Le Défi Areva, mind a svéd Victory Challenge ellen győzött, meg sem állt a második helyig, amelyet megoszt a szintén amerikai One World Challenge-dzsel.Az Alinghi választhat tehát ellenfelet a folytatásban az Oracle BMW Racing, a One World Challenge és az olasz Prada közül, s a "maradék” két együttes egymás ellen küzdhet. A párosok győztesei továbbjutnak, a vesztesek pedig az alsó ágra kerülnek, ahol az 5–8. helyezettek szerepelnek. Az alsó ág vesztesei ismételten búcsúznak, a nyertesek ugyanakkor a felső ágról kapnak újabb riválist. A viadalok négy győzelemig tartanak. A fináléra januárban kerül sor, s a végső győztes hívhatja ki februárban az Amerika Kupa címvédőjét, a Team New Zealandet. Louis Vuitton-kupa, Auckland

2. kör, 9. versenynap (elöl a győztesek): Oracle BMW Racing (amerikai)–Le Défi Areva (francia), Oracle BMW Racing–Victory Challenge (svéd)
A 2. szakasz végeredménye: 1. Alinghi (svájci) 13 győzelem, 2. Oracle BMW Racing és One World Challenge (amerikai)* 12-12, 4. Prada (olasz) 11, 5. Victory Challenge és GBR Challenge (brit) 7-7, 7. Stars and Stripes (amerikai) 6, 8. Le Défi Areva 2, 8. Mascalzone Latino (olasz) 1
(*A One World Challenge-től "kémkedés” miatt egy pontot levontak.)
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
1 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
1 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
1 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
1 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
1 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
2 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
3 órája