Noha a rögtönzött, meccs utáni sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy a két edző, Komjáti András és Tamási Zsolt szerint a Matáv SopronGyőr mérkőzés változatos, izgalmas, a megyei rangadó színvonalához illően jó iramú volt, a lelátón ülve (állva) valahogy más benyomást keltett az emberben ez a kilencven perc. Onnan nézve a meccs egyáltalán nem volt szórakoztató, fordulatos, izgalmas, hogy a jó iramról már ne is beszéljünk.

Óriási küzdelem folyt végig a középpályán, errôl a soproni Pintér Zoltán (balra) és a gyôri Szanyó Károly párviadala tanúskodik (Fotó: Pluzsik Tamás)

Óriási küzdelem folyt végig a középpályán, errôl a soproni Pintér Zoltán (balra) és a gyôri Szanyó Károly párviadala tanúskodik (Fotó: Pluzsik Tamás)
Tamási Zsolt, az idén nagyszerűen szereplő Győr edzője elsősorban csatárainak teljesítménye miatt dühönghetett, és ezt szóvá is tette a meccs után. Akinek valamivel hosszabb frizurája van, mint a trénernek, alighanem a haját tépve rohangált volna az oldalvonal mellett, amikor játékosai már a sokadik helyzetet hagyták ki. Komjáti András meg újfent ráncolhatta a homlokát csapatának gyenge védelme miatt (Tóth András roppantul hiányzott hátulról), hogy nehogy újra hibázzon, vagy ha már hibázott, hát ismét javítani tudjon a 24. születésnapját parádés vetődésekkel megünneplő Farkas Balázs.
Mindazonáltal a két edző közül a vendégek mestere volt feszültebb.
"Igen, valóban bosszús vagyok, mert könnyedén megszerezhettük volna mindhárom pontot, ám támadóink gyenge teljesítménye miatt ez nem sikerült. Mégsem haragszom rájuk, sőt, megdicsérem őket, mert legalább odakerültek a kapu elé, vagyis, ha jobban koncentrálunk, akkor minden rendben lesz” – mondta Tamási Zsolt. Megemlítettük neki, hogy a 82. percben lecserélt Nicsenko nem a felezővonalnál hagyta el a pályát, erre a zöld-fehérek trénere azt felelte: "Nem a lehívása váltotta ki belőle ezt a viselkedést. Nicsenko profi, és nagyon bántotta, hogy nem úgy ment neki a játék, ahogyan remélte.”
Tamásiról hamarosan megállapíthattuk, hogy nem csupán a taktikához meg az edzésmódszerekhez ért, hanem jól ismeri a játékosait is. Tudniillik, amikor a győri futballisták többsége még a zuhany alatt állt, Nicsenko a buszon ülve hol a messzeségbe révedt, hol az ablakon legördülő esőcseppeket figyelte. Megviselte a soproni túra.
Nem is zavartuk, ehelyett megkerestük Farkas Balázs kapust, a találkozó másik főszereplőjét. A kétszeresen ünnepelt játékosnak (a helybéli szurkolók alighanem őt éltetve indultak hazafelé) azért a szerencsére is szüksége volt, hogy ne landoljon hálójában a labda. Például, amikor Nicsenkóhoz passzolta a labdát, mivel azt hitte, szabadrúgás következik kifelé, ehelyett a csatár kapásból átemelte a labdát a kapuson, de a kapun is; bizony Farkas akkor már nem sokat tehetett. Vagy a találkozó 76. percében Nicsenko helyzeténél is igencsak kiszolgáltatott volt.
Ez lenne a gondviselés? Talán. A kapus elmondása szerint nem csinált semmi különöset sem a meccs előtt, sem aközben. Mindenesetre szögezzük le: így vagy úgy, nagyszerűen védett.
"Azzal egyetértek, hogy jól ment a játék – mondta Farkas Balázs. – Azzal azonban vitatkoznék, hogy nekem köszönhetően tartottuk itthon az egyik pontot. Szerintem mezőnyben egyenrangú partnerek voltunk, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek szép számmal, rengeteg szögletet rúgtunk például. A lefújás előtt pedig nem adtak meg nekünk egy egyértelmű tizenegyest. Ha azt befújja a játékvezető, nyerhettük volna.”
A minden dicséretet megérdemlő Farkas első és utolsó mondatával egyetérthetünk. A többiről ne vitatkozzunk.
| Statisztikák | ||
| Sopron | Győr | |
| Házi gólkirály | Tóth M. 7 | Szanyó 5 |
| Forma (előző) | 33% (33%) | 53% (46%) |
| a legutóbbi | Győr (o) 0–0 | Sopron (i) 0–0 |
| öt bajnoki | DVSC (i) 3–3 | Békéscsaba (o) 5–2 |
| mérkőzés | Újpest (i) 0–3 | Kispest (o) 3–1 |
| alapján: | MTK (o) 3–2 | Siófok (i) 1–1 |
| Dunaferr (i) 0–1 | FTC (o) 1–2 | |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







