Lazio-AS Roma 2-2 (0-0)
Róma, Stadio Olimpico, 75 000 néző
Lazio: Peruzzi - Stam, Fernando Couto, Mihajlovics, Favalli - Fiore (Chiesa 72’), Giannichedda, Sztankovics, Cesar - Corradi (S. Inzaghi 84’), Claudio Lopez (Castroman 93’).
AS Roma: Antonioli - Zebina, Samuel, Panucci - Cafu, Lima, Emerson, Candela - Totti (Cassano 88’) - Montella (Batistuta 62’), Delvecchio (Sartor 72’)
G:Fiore 51’, Delvecchio 57’, Batistuta 66’, Sztankovics 75’
Tegnap este játszották az olasz bajnokság hetedik fordulójának slágermérkőzését, a fővárosi derbit. A Lazio pályaválasztásával megrendezett találkozó 2-2-es döntetlennel zárult, úgy, hogy Szinisa Mihajlovics három perccel a vége előtt büntetőt hibázott. Döntetlennel utoljára éppen a Roma bajnoki évében, 2001-ben végeztek a csapatok. Érdekesség, hogy akkor is 2-2 lett a végeredmény, sőt még a Roma gólszerzői is ugyanazok, Batistuta és Delvecchio voltak.

Antonioli - a tizenegyesölő

Antonioli - a tizenegyesölő
A mérkőzés e szakaszában a Lazio tűnt határozottabbnak és elszántabbnak. Ez elsősorban a szélekre volt igaz, ahol Cesar Zebinának, Fiore pedig Candelának okozott forró perceket. Sőt, a 40. percben már úgy tűnt, a laziósok gólra is váltják eme fölényüket, de a tizenhatos csücskéről leadott ballábas lövése közben, Fiore talán nem fogta elég erősen Fortuna istenasszony kezét, így a labda kipattant a kapufáról. Ezzel be is fejezhetjük a az első félidő tárgyalását. Úgy is fogalmazhatnánk, a könnyű kis étvágygerjesztő után jöhet a főfogás, a második játékrész.
A Stadio Olimpicóba kilátogatott 75 000 néző pedig fejedelmi "lakomán” vehetett részt. Az 51. percben Favalli robogott el a bal oldalon, középre adása Panuccin megpattant, majd miután Zebina felszabadító kísérlete csődöt mondott, Fiore bevágta a Lazio vezető gólját. Azonban csupán hat percet kellett várni a Roma egyenlítésére. Ugyan Peruzzi néhány másodperc leforgása alatt előbb Panucci fejesét, majd Montella lövését bravúrral védte, ám ez utóbbi éppen Delvecchio elé pattant, aki higgadtan értékesítette a ziccert. Ez volt Delvecchio kilencedik gólja a fővárosi derbik történetében, eme rangsorban utolérve Da Costát az élen. Ezzel együtt megszakította a sasok hálójának 411 perce tartó érintetlenségét.
Capello a 62. percben Montella helyére Batistutát állította. Négy perccel később pedig már az "Oroszlánkirály” üvöltésétől volt hangos a Stadio Olimpico. Fernando Couto ugyanis röviden passzolt vissza, Batistuta pedig lecsapott a labdára, majd párbajra hívta ki Peruzzit, amelyet – ugyan csak ismétlés után, de – meg is nyert. Ezzel fordított a Roma. Messze nem volt vége azonban az izgalmaknak, ezt Claudio Lopeznek köszönhetjük, aki a 75. percben a Roma tizenhatosán belül üresen álló Sztankovicshoz ívelt; a jugoszláv játékos pedig védhetetlenül fejelt Antonioli hálójába, és kiegyenlített.
A fenti hasonlatot folytatva: miután Rómában vagyunk, a fenséges főfogás után, jólesne egy kis desszert, esetleg egy cappuccino. A tökéletes kiszolgálásról Paparesta főúr gondoskodott, aki a 87. percben egy igencsak vitatható tizenegyest fújt be a Lazio javára. A Roma gyámoltalan felszabadítására Simone Inzaghi startolt rá, Zebina pedig kicsit megrántotta szemfüles csatár mezét, aki tette a dolgát… Ítéletvégrehajtónak Szinisa Mihajlovics jelentkezett, félmagasan a kapu bal oldalába tartó labdáját azonban Antonioli hatalmas bravúrral – felnyúlással – szögletre tolta, így ünnepelve 200. Serie A mérkőzését. A Roma így megőrizte a döntetlent, amely a mérkőzés egészét tekintve igazságosnak mondható. A Laziónak sincs oka túl sokat bosszankodni, hiszen egyenlíteni tudtak, és a kapott tizenegyes is inkább az ajándék kategóriába sorolható. A "Popolo Romano” tehát megkapta ami jár neki, legalábbis ami a dolog "cirkuszi” részét illeti.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







