A férfiak fölényes szombati győzeleme Venezuelával szemben rendkívül magabiztosan született. A második fordulóban már egy fokkal nehezebb ellenfél következett, Vietnam válogatottja állta az urak útját. A meccs tulajdonképpen presztízscsata is volt, hiszen a dél-kelet-ázsiai ország csapatából az első két táblás több évet töltött Magyarországon, itt szerezték meg nemzetközi nagymesteri normáikat. A magyarok közül ezúttal is hiányzott Lékó Péter, akit a kapitány továbbra is pihentetett a közeljövő nagyobb feladataira.

Almási Zoltán világossal magabiztos gyôzelmet aratott vietnami riválisa ellen, jelentôsen hozzájárulva a férficsapat sikeréhez

Almási Zoltán világossal magabiztos gyôzelmet aratott vietnami riválisa ellen, jelentôsen hozzájárulva a férficsapat sikeréhez
A gyengébbik nem képviselői érthetően idegesebben ültek asztalhoz a csalódást keltő első fordulóbeli eredmény miatt. A magyar nőket a jóval szerényebb képességű Norvégiával párosították össze, azaz ezen a mecscsen csak a győzelem aránya lehetett kérdéses. Nos, a maximális diadal nem sikerült, ugyanis a második táblán a bajnoki címvédő Lakos Nikoletta bár jobban állt, nem tudta győzelemig fokozni előnyét. A többi asztalnál már Horváth József tanítványainak akarata érvényesült. Vajda Szidónia kijavította szombati kisiklását, és a hosszan elnyúló végjátékban begyűjtötte a teljes pontot. Gara Anita pedig egyelőre megállíthatatlan. Az eredetileg csak tartalékként nevezett női nagymester eddigi százszázalékos eredménye önmagáért beszél, ezúttal nagyon simán, a partiban bástyaelőnyt szerezve kerekedett felül Johnsenen. A következő fordulóra hétfőn kerül sor.
35. olimpa, Bled
1. forduló. Még nem közölt eredmények. Férfiak: Kína–Törökország 2.5:1.5, Németország–Andorra 3:1, Örményország–Dominikai Köztársaság 3.5:0.5, Egyesült Államok–Siketek Nemzetközi Szövetsége 4:0, Franciaország–Új-Zéland 4:0, Lengyelország–Bolívia 4:0, Szlovénia A–Tunézia 3.5:0.5, Románia–Irak 4:0, Grúzia–Uruguay 4:0, Svédország–Ciprus 3:1, Csehország–Feröer-szigetek 3:1, Kuba–Dél-Afrika 4:0, Bosznia-Hercegovina–Zambia 3:1, Azerbajdzsán–Vakok Nemzetközi Szervezete 3.5.0.5, Fehéroroszország–Algéria 3.5:0.5, Spanyolország–Egyesült Arab Emírségek 3:1, Üzbegisztán–Libanon 3.5:0.5, India–Wales 4:0, Svájc–Tajvan 3.5:0.5, Luxemburg–Brazília 3.1, Szlovákia–Angola 4:0, Horvátország–Jamaica 4:0, Dánia–Barbados 4:0, Jugoszlávia–Nicaragua 4:0, Litvánia–Malajzia 3.5:0.5, Bulgária–Monaco 4:0, Macedónia–Srí Lanka 4:0, Moldova–Trinidad és Tobago 4:0, Görögország–Suriname 4:0, Lettország–Jemen 4:0, Argentína–Málta 4:0, Észtország–Macao 4:0, Kazahsztán–Botswana 4:0, Vietnam–Holland-Antillák 4:0, Norvégia–Palesztína 3:1, Fülöp-szigetek–Jersey 4:0, Izland–Bahrein 3.5:0.5, Kanada–Uganda 3.5:0.5, Skócia– Liechtenstein 4:0, Ausztrália–Brit-Virgin-szigetek 3:1, Olaszország–Etiópia 4:0, Portugália–Szudán 4:0, Írország–Namíbia 4:0, Banglades–Líbia 4:0, Kolumbia–Kenya 4:0, Finnország–Zimbabwe 3:1, Peru–San Marino 4:0, Irán–Guernsey 4:0, Indonézia– Pápua-Új-Guinea 4:0, Belgium–Japán 3.5:0.5, Chile–Panama 3.5:0.5, Szlovénia C–Hongkong 3:1, Mexikó–Honduras 4:0, Albánia–Bermuda 4:0, Paraguay–Afganisztán 4:0, Kirgizisztán–Aruba 4:0, Egyiptom–Brunei 4.0, Türkmenisztán–Mauritius 4:0, Szingapúr–Ruanda 4:0, Ausztria–Szomália 4:0, Ecuador–Amerikai-Virgin-szigetek 4:0. Nők: Bulgária–Szlovénia C 2:1, Románia–Brazília 3:0, Jugoszlávia–Szingapúr 3:0, Lengyelország–Vakok Nemzetközi Szervezete 2.5:0.5, Németország–Ausztria 3:0, Egyesült Államok–Kirgizisztán 3:0, Anglia–Peru 2.5:0.5, Vietnam–Kolumbia 2:1, Hollandia–Norvégia 1.5:1.5, Örményország–Chile 3:0, Skócia–Moldova 1.5:1.5, India–Törökország 2.5:0.5, Csehország–Malajzia 2.5:0.5, Szlovákia–Olaszország 2.5:0.5, Kuba–Algéria 2.5:0.5, Görögország–Libanon 3:0, Izrael–Luxemburg 3:0, Spanyolország–Írország 2:1, Ecuador–Botswana 3:0, Azerbajdzsán–Wales 2.5:0.5, Fehéroroszország–Japán 3:0, Mongólia–Dominikai Köztársaság 2.5:0.5, Szlovénia A–Izland 2:1, Kazahsztán–Albánia 2.5:0.5, Horvátország– Barbados 3:0, Türkmenisztán–Dél-Afrika 2:1, Üzbegisztán–Irak 2:1, Argentína–Új-Zéland 3:0, Észtország–Puerto Rico 3:0, Litvánia–Srí Lanka 2:1, Svájc–Angola 2.5:0.5, Ausztrália–Zambia 3:0, Venezuela–Afganisztán 3:0, Fülöp-szigetek–Brunei 3:0, Svédország–Costa Rica 3:0., Finnország– Mozgássérültek Nemzetközi Szervezete 3:0, Szlovénia B–Jamaica 2:1, Siketek Nemzetközi Szövetsége–Tunézia 3:0, Dánia–Zimbabwe 3:0
2. forduló. Férfiak: Vietnam–Magyarország (Dao Thien Hai (Élő-pont: 2547)–Polgár Judit (2685) döntetlen, Almási Zoltán (2672)–Tu Hoang Thong (2507) 1:0, Nguyen Anh Dung (2540)–Gyimesi Zolán (2596) döntetlen, Ács Péter (2591)–Nguyen Thanh Son (2450) 1:0) 3:1
Nők: Magyarország–Norvégia (Vajda Szidónia (2365)–Hagesaether (2151) 1:0, Bjerke (2065)–Lakos Nikoletta (2350) döntetlen, Gara Anita (2315)–Johnsen (2079) 1:0) 2.5:0.5
(A többi mérkőzés lapzártánk után ért véget.)
Szenzációs meglepetést szerzett a kisfiú
Az olimpiák első fordulóiban a megasztárokat felvonultató csapatok rendszerint az összes parti után győztesen állnak fel az asztaltól. A bledi viadalon azonban született egy igencsak meglepő eredmény. A férfiak küzdelmében a legnagyobb esélyes, az orosz válogatott "csak” 3.5:0.5 arányban tudott diadalmaskodni Costa Rica legjobbjaival szemben. A három győzelem mellett Alekszandr Morozevics döntetlenezett. A remit viszont nem akárki érte el az orosz klasszis ellen. Alejandro Ramirez borította fel a papírformát. Hogy mi ebben a szenzáció? Nos, Ramirez még alig múlt tizennégy éves! Fiatal kora ellenére nagyon szépen játszott, és fél pontjával az olimpia eddigi legnagyobb szenzációját okozta.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







