Bundaügy: egy fontos ítélet

Tán ismert, hogy a Stadio Olimpico hősét tíz évvel később igencsak meghempergette a sárban a Sun című bulvárlap, amely grandiózus cikksorozatban leplezte le a kenőpénzeket elfogadó, s állítólag mérkőzéseket eladó futballista galádságait. Grobbelaar pert indított az Európa legnagyobb példányszámú napilapjának számító orgánum ellen, mely eljárás nyolc év után, pénteken fejeződött be (avagy arrafelé sem számít egy fáklyásmenetnek végigmenni az igazságszolgáltatás grádicsain).
Az eset azért számít egyedinek, mert számos olyan fordulat tarkítja, amely korábban sohasem esett meg. A brit bíróságok meglehetősen gazdag múltjában ugyanis egyszer sem fordult még elő, hogy rágalmazási ügyben a fellebbviteli bíróság gyökeresen ellentétes álláspontra jut, mint az első fokon eljáró testület. Miképp az is unikumnak számít, hogy a tetőn, a Lordok Bíróságán az első ítélettel értenek egyet, megkontrázva a másodfokot.
Más kérdés, hogy Grobbelaar esetében ez nem oszt, nem szoroz: a kapus ugyanúgy nyakig ül abban a bizonyos trutymóban, mint nyolc évvel ezelőtt.
Merthogy a Lordok Házának tagjaiból verbuvált, harmadfokon eljáró kvintett salamoni döntést hozott: ugyan a rágalmazást megállapította, ám kártérítés gyanánt mindössze egy fontot ítélt meg az exzimbabweinek. E látszólagos ellentmondás az ügy összetettségéből fakad, gyaníthatóan ezért is bolyongott annyit az eset az igazságszolgáltatás nevezetes útvesztőiben. Elvégre azt elég nehéz volna tagadni, hogy Bruce felnyalt némi kenőpénzt különböző emberektől – erről a Sunnak magnófelvételei vannak. Az újság ebből persze arra következtetett, hogy Grobbelaar nyilvánvalóan meccseket adott el – csakhogy ezt az állítást nem találták megalapozottnak az illetékesek, mondván, a Sun nem tudja bebizonyítani, hogy a kapus direkt engedett be gólokat.
Első fokon ez utóbbiból kiindulva ítéltek meg Grobbelaarnak 85 ezer fontnyi kártérítést, szinte teljesen tisztázva a vádak alól. A fellebbviteli bíróság ugyanakkor a hangfelvételekre helyezte a hangsúlyt, és nemes egyszerűséggel "perverznek” minősítette a korábbi ítéletet, amely "a valóság félremagyarázása, ezt pedig ennek a bíróságnak helyre kell hoznia.” Helyre is hozta: 2001 januárjában a Sunt hirdette ki győztesnek.
Ezek után léptek színre a Lordok, akik pénteki ülésükön 4–1 arányban úgy határoztak, hogy az első fok jól látta: valóban bizonyíthatatlan, hogy Grobbelaar mérkőzéseket "dobott” volna, ám a kapus "szisztematikusan korrupt magatartása” alapján egy fontnál nagyobb bánatpénzt aligha érdemel. A különvéleményt megfogalmazó Lord Steyn kijelentette, két ízben is egyértelmű, hogy a kapus pénzt vett át, s megkísérelte a meccsek eladását, azaz igazságtalan volna a javára dönteni. A többiek – Lord Bingham, Hobhouse, Millett és Scott – úgy vélték, ennyire elítélően nem lehet fogalmazni, viszont a maguk eredeti nyelvezetén megindokolták, miért csökkentették 84 999 fonttal Grobbelaar kártérítését: "Oly módon cselekedett, amely nem engedhető meg egyetlen becsületes és jóravaló futballista esetében sem; tette – ha nem lepleződik le s ítéltetik el – alááshatja annak a játéknak az integritását, amely milliók támogatását és lojalitását élvezi.”
Ezek után aligha jelenthető ki, hogy Grobbelaar neve tisztázódott, aki a háló helyett alkalmasint az öklét harapdálhatja: a Suntól kapott egy fontot (400 forintot) nem csak azért tűzheti a kalapja mellé, mert voltaképpen őt tették nevetségessé a bírák, de azért is, mert az ügyvédi és perköltségek hozzávetőleg egymillióra rúgnak…