Nyert a Kelet együttese

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2002.10.23. 20:46
Címkék
A Kaposvár melletti Somogyaszaló Panoráma Hotelje adott otthont az NB I B-s klubtanács kétnapos fórumának. Labdarúgásunk aktuális kérdéseiről fejtette ki véleményét az MLSZ részéről Bozóky Imre elnök, továbbá Berzi Sándor, Mezey György és Klement Tibor. A Magyar Labdarúgóliga képviseletében vett részt az összejövetelen Muszbek Mihály igazgató és Csiki Károly szervezési igazgató.
Egymeccses eltiltások

FEGYELMI. Meglehetôsen nyugodt napja volt kedden a fegyelmi bizottságnak, hiszen az elsô osztályban csupán két vétkes ügyében kellett dönteni. Nos, a bizottság ez alkalommal nem is volt túl szigorú, a tizenhatoson kívüli kezezésért kiállított újpesti Vlaszák Géza, valamint a hétpercnyi játék után durva szabálytalanság miatt a pályáról leküldött kispesti cserejátékos, Borgulya István egy-egy meccsre szóló eltiltást kapott.
A Honvédnak ugyanakkor a sárga és piros lapok miatt 25 ezer forintot kell befizetnie.

E program keretében a másodosztály keleti és nyugati válogatottja is összemérte tudását Kaposvárott a Rákóczi-stadionban. A csapatokban azok a magyar állampolgárságú játékosok kaptak helyet, akik 1975. január 1. után születtek. A Keleti csoport együttesét Mészöly Géza, a REAC és Vágó Attila, a Szolnok edzője, a nyugatit Pusztai László, a Hévíz és Mihalecz István, a Bükfürdő edzője állította össze.

Kelet válogatott–
Nyugat válogatott 4–1 (2–0)

Kaposvár, 300 néző. V: Böröczi
KELET. 1. félidő: Kisnémeth – Hungler, Vámosi, Frida (Gál) – Lakatos, Csatlós, Vén, Hajba – Kotula, Zsolnai, Potemkin. 2. félidő: Miski – Turján, Hungler, Gál, Hajba (Vámosi) – Lakatos, Vén (Kotula), Hajdú, Kapcsos – Zsolnai (Potemkin), Kocsis (Nyírség)
NYUGAT. 1. félidő: Varga – Máté Sz., Mogyorósi, Dobos – Balogh Z., Máté P., Csillag, Kovácsevics – Rajczi (Márkus), Dani, Fonnyadt. 2. félidő: Balajcza – Máté Sz., Mogyorósi, Halász, Kovácsevics – Balogh Z., Buza, Jáger, Bánka – Márkus, Horváth Gy.
G: Potemkin (2), Kotula, Kocsis, ill. Horváth Gy.
Legfrissebb hírek

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2 perce

Takács Boglárka egy századra a rekordjától Turkuban

Atlétika
25 perce

Férfi kosárlabda BL: A Szolnok főtáblás, a Falco a selejtezőben kezd

Kosárlabda
37 perce

Kézi: dupla magyar győzelemmel kezdődött a strandszakág U17-es Eb-je

Utánpótlássport
50 perce

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
1 órája

Unalmas meccsen ikszelt egymással a Dortmund és a Fluminense a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
1 órája

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik