Csomor Erika ezüstérmes lett

Vágólapra másolva!
2002.10.21. 22:16
Címkék
Csupán három magyar versenyző állt rajthoz az alpharettai duatlon-világbajnokságon, ám így is két érmet nyertek a mieink  a felnőtteknél a címvédőként induló Csomor Erika ezüstérmet, míg a junior nőknél Koch Renáta bronzérmet szerzett. Az U23-as férfiak versenyében Szűcs Ákos a 11. helyen zárt.
A tavalyi érmesek közül csak Csomor Erika (középen) állhatott ismét dobogóra (Fotó: AFP)
A tavalyi érmesek közül csak Csomor Erika (középen) állhatott ismét dobogóra (Fotó: AFP)
A tavalyi érmesek közül csak Csomor Erika (középen) állhatott ismét dobogóra (Fotó: AFP)
A tavalyi érmesek közül csak Csomor Erika (középen) állhatott ismét dobogóra (Fotó: AFP)
A tavalyi érmesek közül csak Csomor Erika (középen) állhatott ismét dobogóra (Fotó: AFP)
A tavalyi érmesek közül csak Csomor Erika (középen) állhatott ismét dobogóra (Fotó: AFP)
A felnőtt nők között Csomor Erika már az első 10 kilométeres futás során igyekezett előnyt szerezni, ám a brit Emmerson és a kanadai Smith kitartóan követte a tavalyi aranyérmest. Öt kilométer után 24 másodperces volt a trió előnye, az üldözőket ekkor három brit – Pincombe, Whitcombe és Dillon – vezette. A 40 kilométeres kerékpározást Csomor kezdte elsőként, hét másodperccel megelőzve Emmersont és Smith-t, ám ez a trió az első kilométereken újra összeállt. A második bolyhoz hamar felzárkózott a triatlon-világranglista második helyezettje, az amerikai Lindquist és a francia Roux, akik a francia Pitel társaságában a 40 kilométer végére befogták Csomorékat. Pitel és Raux kezdte elsőként az utolsó öt kilométeres futást, amelyben Corine Roux volt a leggyorsabb, őt a célban 14 másodperces hátránnyal követte a jól hajrázó Csomor Erika, míg harmadikként a korábbi hosszú távú világbajnok Edwige Pitel ért célba. Emmerson a negyedik, a 2001-es triatlon Európa-bajnok Dillon az ötödik, Lindquist pedig a hatodik helyet szerezte meg.
A férfiaknál a címvédő belga Vansteelant a kerékpározás során még vezetett, ám végül elszálltak győzelmi esélyei. Az aranyérmet a brit Tim Don gyűjtötte be, megelőzve a triatlon-világranglista első helyezettjét, az ausztrál Greg Bennettet és az olasz Luca Barzaghit.
Ragyogó teljesítményt nyújtott a junior nők versenyében a bajai Koch Renáta, aki a belga Vyncke és az amerikai Nathanson mögött a harmadik helyen ért célba, csupán kilenc másodperccel lemaradva a másodiktól.


14. rövid távú világbajnokság, Alpharetta
(a táv: 10 km futás, 40 km kerékpározás, 5 km futás)

Férfiak. Világbajnok: Tim Don (Nagy-Britannia) 1:45:28, 2. Greg Bennett (Ausztrália) 1:45:29, 3. Luca Barzaghi (Olaszország) 1:45:34, 4. Alessandri (Olaszország) 1:45:40, 5. Martinez (Spanyolország) 1:45:41, 6. Barruncho (Portugália) 1:45:41.
Nők. Vb: Corine Raux (Franciaország) 1:57:36, 2. Csomor Erika (Magyarország, egyesület: Batta TK, edző: Zemen János, Molnár Gábor) 1:57:50, 3. Edwidge Pitel (Franciaország) 1:58:02, 4. Emmerson (Nagy-Britannia) 1:58:21, 5. Dillon (Nagy-Britannia) 1:58:30, 6. Lindquist (Egyesült Államok) 1:58:33

U23. Férfiak. Vb: Rory Mackie (Zimbabwe) 1:51:44, 2. Johnson (Egyesült Államok) 1:51:54, 3. Hayes (Nagy-Britannia) 1:51:58, …11. Szűcs Ákos (Magyarország) 1:56:50.
Nők. Vb: Karen Sindall (Nagy-Britannia) 2:09:39, 2. Horak (Dél-Afrikai Köztársaság) 2:16:45, 3. Müller (Németország) 2:17:49

Juniorok (5, 20, 2.5). Férfiak. Vb: Terenzo Bozzone (Új-Zéland) 56:49, 2. Silva (Portugália) 56:55, 3. Kasl (Csehország) 57:09.
Nők. Vb: Miek Vyncke (Belgium) 1:01:19, 2. Nathanson (Egyesült Államok) 1:06:22, 3. Koch Renáta (Magyarország, egy: Mogyi SE Baja, e: Thuránszky Balázs, Borbély Miklós) 1:06:31
Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
24 perce

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
46 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik