A Demecser csapata vasárnap nem lép pályára Pápán. A szabolcsi klub vezetőségének több prominens tagja érdekelt az önkormányzati választáson, éppen ezért az elöljárók a bajnoki találkozó előrehozatalát (a szombati játéknap megfelelt volna a Kinizsiként emlegetett gárdának), illetve elhalasztását javasolták. A demecseriek szerint ehhez nem járult hozzá a hazai egyesület, annak ellenére sem, hogy a "kérők” az időpontmódosítás minden anyagi költségét fedezték volna. Végül döntött a demecseri vezetés: nem utaznak el Pápára. Megjegyzendő: amikor a Celldömölk holland túrára utazott, akkor a Demecser elleni összecsapás elhalasztását kezdeményezte, az óhaj pedig meghallgatásra talált...A Magyar Labdarúgó Ligából származó információnk szerint, mivel a két klub nem egyezett meg az időpontmódosításban, ezért a versenybizottság állásfoglalásában az áll, hogy az eredeti időpontban, vagyis vasárnap 14.30-kor kell megrendezni az összecsapást. A Pápa mindenesetre kint lesz a stadionban – ráadásul a házigazdák utóbbi időben nyújtott eredményes játéka miatt a szervezők közel kétezer nézőre számítanak.Egy biztos: amennyiben a mérkőzés elmarad, abban az esetben a liga fegyelmi bizottsága hoz majd döntést, feltehetőleg már a jövő héten. Pápán amúgy értetlenül állnak az események előtt. Mint azt Mészáros Ferenc menedzsertől megtudtuk, a csapat zsúfolt programja nem teszi lehetővé a halasztást, korábban ugyanis már módosítottak a programon: november 6. helyett egy nappal korábban rendezik a Pápai ELC–FTC Magyar Kupa-mérkőzést. Különben pedig, tette hozzá a vezető, az egész országban választások vannak, így természetsen Pápán is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







