Az idei tornász vb lehető legsikeresebb megrendezésére törekvő házigazdák csapatában jó néhány olyan "veterán” szerepel, akik már az 1983-as budapesti tornász vb-n, majd az azt követő 1992-es tornász Európa-bajnokságon is fontos szerepet töltöttek be. Előre kívánkozik Forgács Róbert neve, aki 19 éve a szervezőbizottság elnöke volt, és jelenleg ügyvezető elnöki tisztet tölt be. Ecseki Kálmán akkor és most is az edzőtermekért és az edzésekért felelt, Keszthelyi Rudolfhoz annak idején az eredményhirdetések lebonyolítása tartozott, most ő a versenyigazgató Hamza István egyik helyettese. Az egykori válogatott Tihanyi Endre a hegemóniát folytatva a számítógépes rendszerre és a videofelvételekre figyel, valamint kapcsolatban áll az eredményt számító Longines cég szakembereivel. A debreceni Fésűs László régi szerepkörében marad, a versenyiroda egyik vezetője. Érdekesség, hogy 1983-ban Karácsony István, a ferencvárosi Altorjai Sándor edzőjeként lépett a Budapest Sportcsarnok küzdőterére, most Karácsony a szervezőbizottság nemzetközi igazgatója, Altorjai pedig a MOTESZ főtitkáraként a magyar csapatért felelős és részt vesz a VIP-program lebonyolításában is.A vb-re készülő magyar válogatottak közül e hét végén Párizsban Világkupa-versenyen szerepel Csollány Szilveszter, Gál Róbert, Fekete Levente valamint a nőknél Kiss Renáta, a jövő heti glasgow-i hasonló eseményen pedig Fekete és Gál mellett egy később kijelölendő válogatott tornászunk mutatkozik be. A Világkupa-döntőt közvetlenül a debreceni vb után, szombaton és vasárnap Stuttgartban bonyolítják le, ahol Csollány indulása már biztos, Gál Róbert pedig versenyben van a fináléba jutásért. Altorjai Sándor elmondta: október 23-án a férfi indulók listája is véglegessé válik, miután a női szövetségi kapitány, Maráczi Márta már a magyar nemzetközi bajnokság után döntött. A magyar színek képviselői november 4-től Debrecenben edzőtáboroznak, a Hunguest Nagyerdő szállóban laknak és a Főnix-, valamint a Hódos Imre-csarnokban edzenek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







