Mégsem ért véget a szerelem

"Sokszor feltettem magamnak a kérdést, mi lesz, ha kétszáz méterre a céltól minden erő elhagyja a lábam… A vasárnapi finisben aztán a lehető legjobb pozícióban voltam, de a vállaimon éreztem az olasz nemzet súlyát is. Száz méterre a célvonaltól hihetetlen erő szállt belém, fogalmam sincs, hogyan emeltem a magasba a karjaim, a közönség őrjöngött, s a nevem üvöltötte, nem hittem el, hogy ez nem egy álom, hanem a valóság…”
A kerékpársport egyik legnépszerűbb és legellentmondásosabb alakja, Mario Cipollini vasárnap délután pályafutásának csúcsára ért, a belgiumi Zolderben megnyerte az országúti világbajnokságot.
Néhány hónapja még arról beszélt, számára véget ért a nagy szerelem, szakít kedves sportágával, befejezi ragyogó pályafutását.

S lám, egy évszakkal később már azt fejtegeti, jövőre újra győzni akar a Milánó–San Remón, meg akarja dönteni a legendás Alfredo Binda rekordját, s ettől már csak két szakaszgyőzelem választja el a Giro d’Italián, de emellett etapot akar nyerni a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán is.
Szóval, hogy is van ez?
Az olasz sprinter júliusban, kevéssel a Tour de France rajtja után hívta össze a sajtó képviselőit, hogy bejelentse, befejezi pályafutását. Az indokok között az első helyen jelölte meg, hogy másodszor sem kapott rajtengedélyt csapata a Francia körversenyen.
A visszavonulás hírét néhányan kétkedve fogadták, ám akik hittek benne, óriási veszteségként könyvelték el. Tény, hogy Mario Cipollini megítélése a "szakmán” belül is kissé eltérő, fantasztikus sprinteri képességeit ugyan senki sem vitatja, ám – negyven Giro-szakaszgyőzelem ide vagy oda – nem mindenki tartja igazi kerékpárosnak. Azzal azonban a nagy többség egyetért, hogy az olyan sportolókra, mint Cipollini, igen nagy szüksége van a kerékpársportnak.

Ahogyan rajongói nevezik, "SuperMarióra”, az "Oroszlánkirályra” ugyanis állandóan figyel a média, sikerei miatt imádják az olaszok, rajonganak érte a nők, s mindig tisztában van vele, hogyan hívja fel a figyelmet magára még jobban. Ennek érdekében bármit képes megtenni, ha kell, tigriscsíkos mezben áll rajthoz, ha megszerzi a sárga, a rózsaszín vagy az aranyszínű trikót, másnap – vállalva az ezért járó pénzbüntetést is – már a zoknijától a kerékpárjáig minden az adott színben virít, s nagy néha még az erőszaktól sem riad
vissza. Két évvel ezelőtt például azért zárták ki a Spanyol körversenyről, mert ököllel vett elégtételt a spanyol Cerezón, aki Cipollini szerint egy nappal korábban akadályozta a sprint során.
A múlt heti zolderi világbajnokság után azonban különös hangulat uralkodott a belgiumi városkában: az ember úgy érezte, senki más nem érdemelte meg annyira a szivárványos világbajnoki trikót, mint a 35 esztendős Mario Cipollini. S ez akkor is igaz, ha a 256 kilométeres viadal során Cipollininek tényleg csak az utolsó kétszáz méterre kellett figyelnie, csak akkor hagyta magára az őt alázatosan kiszolgáló olasz válogatott.
S az újdonsült aranyérmes első szavai rögtön a csapattársakhoz s az olasz kapitányhoz, Franco Ballerinihez szóltak. Utóbbinak ugyancsak sokat köszönhet Cipollini, nemcsak azt, hogy a szakember a lehető leglojálisabb versenyzőket gyűjtötte a sprinter köré, hanem azt is, ahogyan Ballerini melléállt a legnehezebb napokban.
A júliusi visszavonulás idején az olasz kapitány így nyilatkozott a tekintélyes La Gazzetta dello Sportban: "Azt egyedül csak Mario tudja, hogy mit érez, ám a döntése mellé egy nagy kérdőjelet tennék. Nem hiszem, hogy az ő karakterével pályafutásának legeredményesebb évében abbahagyja, akkor, amikor már csak egy győzelemre van Binda rekordjától, s még ott a világbajnokság is. Nélküle semmi esélye sem lesz az olasz válogatottnak Belgiumban…”
Persze Cipollini már hallani sem akar a júliusban történtekről.
"Rendkívül csalódott voltam, rengeteg dologban változtatásra volt szükségem, de egyszer csak azon vettem magam észre, hogy amikor belépek a garázsba, előbb a kerékpáromra pillantok, s csak utána a Ferrarimra. Akkor értettem meg, belehalok, ha elhagyom a sportágam, ez az életem… S most egyszerre minden csodálatos lett. Ez a világbajnoki győzelem ér számomra a legtöbbet. Otthon van egy nagy biliárdszobám, ahol fent van a falon az összes trikó, amit a pályafutásom során nyertem, csak egy hiányzott közülük, a leggyönyörűbb. A szivárványos mez. S most már az is az enyém…”
A kérdésre, folytatja-e, egyértelmű a válasz: még "néhány évig” versenyezni akar, azt azonban még nem tudja, hogy melyik csapatnál. Egy biztos: jövőre Mario Cipollini, no és a kerékpárja tündökölni fog.
A szivárvány összes színében…