Farkas Péter nem ment el a bírósági tárgyalásra

Vágólapra másolva!
2002.10.17. 20:30
Címkék
Mostanában ritkán hallani Farkas Péterről, a barcelonai olimpia 82 kilós kötöttfogású bajnokáról, kétszeres világelső, Európa-bajnok birkózóról. Kocsis Ferenc egykori tanítványa legutóbb két esztendővel ezelőtt, a sydneyi ötkarikás játékokat megelőző kecskeméti országos bajnokságon indult versenyen, a szőnyegek közelében azóta nem mutatkozott.Mint ahogyan kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon sem, ahol vádlottként kellett volna megjelennie dr. Vitos Rita bírónő tanácsa előtt, ahol több vádpontra is válaszolnia kellett volna. Egy rendőr feljelentése alapján Farkas ugyanis tilosban állt meg autójával, majd az igazoltatás közben kiderült, jogosítvány sincs nála. Ekkor azonban még legalább a rendőr rendelkezésére állt, az igazoltatás után viszont bepattant kocsijába, és elhajtott a helyszínről. Helyzetén nem keveset ront, hogy nagy nekibuzdulásában majdnem elütötte a kocsija előtt álldogáló posztost, legalábbis a rendőr állítása szerint. Farkas viszont tagadja az esetet, megvédeni magát azonban csak a következő tárgyalási napon, november 11-én lesz lehetősége.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
4 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
4 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
5 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
5 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
5 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
6 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik