Eddie Jordan csapattulajdonos szerint a Nemzetközi Automobil-szövetségnek (FIA) mindenképpen meg kell hiúsítania azt, hogy az istállók kezébe kerüljön a Formula–1 irányítása. Az ír szakember veszélyesnek tartja az FIA csapatokkal való egyeztetését, hiszen a mezőny tagjai közül mindenki mást akar. "Szeretném, ha Max Mosley és Bernie Ecclestone nem hallgatna a csapatokra, mert azok csak magukra gondolnak. A Formula–1 önző emberek közössége, mindenki a saját érdekeit tartja szem előtt és ez így is van jól. Tudom, sokan azt gondolják, hogy ezt csak azért mondom, mert szeretném, ha a szabálymódosításnak köszönhetően közelebb kerülnénk az élcsapatokhoz. Ez azonban nem igaz, ha nem lennék érdekelt a Formula–1-ben – amelyre egyébként az egész életemet feltettem –, akkor is törekednék a sportág megmentésére. És mostanában szükség is van a védelemre” – nyilatkozta Jordan. A Renault három fiatal francia pilótát szemelt ki 2003-as tesztpilótájának. A Formula–3000 idei bajnoka, Sebastien Bourdais, az olasz (egyben európai) F3000-es trónjára törekvő Romain Dumas és a Dallara–Nissan-sorozatban remeklő Franck Montagny október végén egy kizárólagos engedéllyel megtartott teszten méri össze a tudását Spanyolországban. A teszttilalom alatt történő próbán a Renault szeretné megtudni, melyikük a legalkalmasabb az állásra, amelyből Fernando Alonso az idén versenyzővé avanzsált. A brit Autosport magazin szerint a BMW nem tervezi a Williams-istálló részvényeinek felvásárlását, hiába szeretné ezt Sir Frank Williams csapattulajdonos. Williams a team nagyobb biztonsága érdekében szeretné a müncheniek beavatkozását, de Gerhard Berger, a BMW sportigazgatója ezt kizárta. "Nem is tárgyaltunk még erről, a BMW inkább a sportág technológiai oldalára helyezi a hangsúlyt” – mondta az osztrák szakember. Eddie Jordan cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint szeretné szerződtetni Eddie Irvine-t. Az ír pilóta Jaguarral kötött szerződése az idény végén lejárt, és még nem dőlt el, hogy az 1999-es vb-pontverseny ezüstérmese hol folytatja a pályafutását – ha egyáltalán folytatja, és nem dönt a visszavonulás mellett. A brit sajtóban gyakran cikkeznek arról, hogy Irvine visszatér ahhoz a csapathoz, amelynek pilótájaként bemutatkozott az F1-ben, de Jordan szerint ezeknek a feltevéseknek nincs alapja. "Sokfelől hallottam az Eddie-ről és rólunk szóló híreket, de nem tudom, ki kezdte el ezeket terjeszteni” – mondta Jordan, akivel azért hozták kapcsolatba Irvine-t, mert a Honda helyett a jövőben a Ford látja el motorokkal a csapatát. A japán Szato Takuma pedig a Honda nélkül nem elég jó befektetés, míg Irvine-nak örülnének a brit szponzorok. Jordan elmondta, jövőre is Szato lesz Giancarlo Fisichella csapattársa, igaz, ehhez még fel kell hajtania néhány japán szponzort. "A Hondán kívül nem volt japán támogatónk, és ez tarthatatlan. Ha az ázsiai ország a Formula–1-ben akarja tartani Takumát, mindenképpen lépnie kell, anyagi támogatást kell nyújtania” – jelentette ki Jordan.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







