
Zenden (5) gólt nem rúgott, a mezônyben viszont hasznos munkát végzett a hollandoknál

Zenden (5) gólt nem rúgott, a mezônyben viszont hasznos munkát végzett a hollandoknál
Egy szögletet követően lefejelt Schopp-labda okozott múló főfájást a vendégeknek, akik kisvártatva növelték előnyüket. Davids húzogatásait unta meg Herzog a térfél közepén: Seedorf ravaszul a kapu irányába csavarintotta a szabadrúgást, a berobbanó Kluivert ugyan nem érte el a labdát, ám az a bal kapufáról visszapattant, és az épp ott tébláboló Cocu közelről mattolhatott. Az első fél óra végén aztán padlóra kerültek a "sógorok”: Kluivert passzába a menteni igyekvő Flögel beletette a lábát, a labda a hollandot érintve a kilenc méteren, lesen álló Makaay elé pattant, Collina csak Flögel érintését észlelte, továbbot intett, a csatár pedig kíméletlenül a rövid felső sarokba bombázott. Innentől aligha volt kétséges, ki nyeri a meccset: a félelmetes tempót diktáló hollandok nem igazán engedték lélegzethez jutni vetélytársaikat, háromgólos fórjuk birtokában sem álltak vissza, ami nem sok jóval kecsegtette a jobbára csak szédelgő fekete-fehéreket.
A szünet után is a hollandok brillíroztak, Makaay ziccerét tolta ki Manninger, majd Kluivert fejesét Weissenberger mentette a vonalról (vagy tán azon túlról). Makaay később két szép cselt követően épphogy mellé helyezett, a 62. percben pedig Kluivert elsőrangú átadását Zenden zúdította a felső lécre. Az iskolázó narancsosok fölényét tán az az adat érzékeltette leghívebben, mely szerint hetven perc után 13–2 volt a helyzetek aránya a javukra… Azon viszont tán még maguk az osztrákok is csodálkoztak, hogy a második félidőt végül megúszták kapott gól nélkül.
Akár optimálisnak is mondható öszszeállításban, a Moldova ellen szombaton eltiltás miatt hiányzó Nedveddel és Barossal lépett pályára Teplicében második Eb-selejtező mérkőzésén a cseh válogatott, melyben a jobbhátvéd posztján Grygera helyett az olasz Reggina légiósának, Martin Jiráneknek adott Karel Brückner szövetségi kapitány bizonyítási lehetőséget.
Fehérorosz kollégája, Eduard Malofejev ezúttal a támadóbb 3–5–2-es felállással kísérletezett, ám nagyon hamar kiderült, hogy csapatának nem sok keresnivalója lesz. A csehek ugyanis már a 6. percben megszerezték a vezetést: Karel Poborsky, aki jubileumi, 80. válogatottságát ünnepelte, Baros ideális kiugratása után a kifutó kapus mellett megszerezte a vezető gólt. A vendégcsapat játékosai bekeményítettek, de ez sem mentette meg őket a második góltól, mert a 23. percben parádés egyérintős Koller, Rosicky, Nedved akció végén Baros egy csellel tisztára játszotta magát és növelte a hazaiak előnyét. A második félidőben a kétgólos előny elaltatta a hazaiakat, az ellenfél nekibátorodott és néhány veszélyes támadást is vezetett, úgyhogy végül a csehek örülhettek, hogy hála első félidei teljesítményüknek, megszerezték a "betervezett” három pontot.
Ausztria–Hollandia 0–3 (0–3)
Bécs
V: Collina (olasz). G: Seedorf (15.), Cocu (20.), Makaay (29.). K: Hiden (78.)
AUSZTRIA: Manninger – Dospel, Baur, Hiden – Schopp, Flögel, Wagner, Cerny – Herzog (Aufhauser, 46.), Weissenberger (Akagündüz, 77.) – Wallner (Scharner, 80.)
HOLLANDIA: Van der Sar – Ricksen, Stam, F. de Boer, Zenden (Bouma, 69.) – Seedorf, Van Bommel (R. de Boer, 77.), Cocu, Davids – Kluivert, Makaay (Hasselbaink, 80.)
Csehország–Fehéroroszország 2–0 (2–0)
Teplice, 12 850 néző
V: Fleischer (német). G: Poborsky (6.), Baros (23.)
CSEHORSZÁG: Cech – Jiránek (Grygera, 86.), Bolf, Ujfalusi, Jankulovski – Poborsky, Rosicky (Jarosík, 90.), Galásek, Nedved – Koller (Vachousek, 57.), Baros
FEHÉROROSZORSZÁG: Tumilovics – Hrapkovszkij – Stanjuk, Sunejko (Omeljancsuk, 46.) – Gurenko, Hackevics, Hleb (Ringyjuk, 70.), Kulcsij, Jaskovics (Lavrik, 27.) – Kutuzov, Romascsenko
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







