LeClair elintézte a Montrealt

Vágólapra másolva!
2002.10.16. 21:56
Címkék
Eric Lindros brutális szabálytalankodásáról, Pavel Bure remekbe szabott visszatéréséről, no meg John LeClair szédületes teljesítményéről marad emlékezetes a tengerentúli hokiliga 7. játéknapja. A philadelphiai LeClair alakításáról elég csupán annyit megemlíteni, hogy szinte egymaga intézte el a házigazda Montrealt, teljes apátiába döntve annak kapusát, az előző idény legjobbjának megválasztott Jose Theodore-t, akinek négy alkalommal köszönt be.
Roman Cechmánek 26-szor védett a Montreal ellen –itt éppen Koivu kísérletét hárítja
Roman Cechmánek 26-szor védett a Montreal ellen –itt éppen Koivu kísérletét hárítja
Roman Cechmánek 26-szor védett a Montreal ellen –itt éppen Koivu kísérletét hárítja
Roman Cechmánek 26-szor védett a Montreal ellen –itt éppen Koivu kísérletét hárítja
Roman Cechmánek 26-szor védett a Montreal ellen –itt éppen Koivu kísérletét hárítja
Roman Cechmánek 26-szor védett a Montreal ellen –itt éppen Koivu kísérletét hárítja
"Pokoli érzés volt végig a jégen lenni, higgyék el. Nem azt mondom, hogy nem történhet ilyesmi egy kapussal, csakhogy egy-két gól egyértelműen az én hibámból született, és ez az, ami igazán bosszant” – vallott színt Theodore, az egymás után két hazai összecsapást bukó, és ezeken 12 gólt kapó Canadiens hálóőre. A pályafutása második "négyesét” hintő LeClairnek egyébként nagyon megy a játék a Montreal ellen, mást ne mondjunk, az ezt megelőző mesternégyesét is a kanadaiaknak ütötte, továbbmenve: amióta 1995 februárjában a Canadienstől a Flyershez szerződött, 29 alapszakasz-mérkőzésen összesen 28 góllal és 15 gólpasszal terhelte meg egykori kenyéradóját. Az új idényben eleddig hat gólt vágott, jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy a Philly veretlenségi sorozata még mindig érvényben legyen (2 győzelem, 1 döntetlen).
New Yorkban két olyan banda feszült egymásnak, amelyik két zakót halmozott fel – végül a helyi Rangers vetette le magáról "láncát”, miután szikrázó mérkőzésen 5–4-re legyűrte a pittsburghi idénynyitó (6–0) óta vergődő Torontót. Pavel Bure aktív résztvevője volt a házigazdák sikerének, hiszen két gólt és egy asszisztot tett a közösbe idénybeli első fellépésén.
NHL, alapszakasz, 7. játéknap
New York Rangers–Toronto Maple Leafs 5–4 (0–1, 3–1, 2–2). Gólszerzô: Barnaby (33.), Poti (38. – emberelôny), P. Bure (39., 47. – utóbbi ee.), Samuelsson (55.), ill. Höglund (7. – ee.), Tucker (40. – ee.), Kaberle (54.), Antropov (56.). Kapusok: Richter 29 védés/33 lövés, ill. Kidd 23/28
Minnesota Wild–Florida Panthers 4–1 (2–0, 1–1, 1–0). G: Muckalt (7., 60. – utóbbi üres kapu), Laaksonen (8. – emberhátrány), Bombardir (23. – ee.), ill. Hagman (34. – ee.). K: Fernandez 30/31, ill. Luongo 23/26
New York Islanders–Nashville Predators 4–3 (1–2, 1–1, 1–0, 1–0) – hoszszabbítás után. G: Scatchard (13.), Parrish (28. – ee.), Jasin (46.), Aucoin (62.), ill. A. Johansson (4., 7. – az elsô ee.), Skrastins (21.). K: Osgood 10/13, ill. Vokoun 26/30
St. Louis Blues–Carolina Hurricanes 2–1 (0–1, 0–0, 1–0, 1–0) – h. u. G: Havanov (44.), Koivisto (64.), ill. J. Svoboda (8. – ee.). K: Divis 23/24, ill. Weekes 27/29
Ottawa Senators–Phoenix Coyotes 2–1 (0–0, 1–1, 1–0). G: Mari. Hossa (25. – ee.), Alfredsson (55.), ill. Numminen (31. – ee.). K: Lalime 26/27, ill. Burke 27/29
Montreal Canadiens–Philadelphia Flyers 2–6 (1–2, 1–2, 0–2). G: Perreault (15. – ee.), Koivu (28.), ill. Recchi (9.), LeClair (12., 24., 37., 44. – az elsô és a harmadik ee.), M. Murray (50. – eh.). K: Theodore 18/24, ill. Cechmánek 26/28
Dallas Stars–Edmonton Oilers 3–0 (2–0, 1–0, 0–0). G: Ph. Boucher (3. – ee.), Lehtinen (16., 33.). K: Turco 21/21, ill. T. Salo 15/18
"Nem is emlékszem, mikor voltam enynyire beteg. Talán még soha. No, de mindegy, a krahácsolás a múlté, most csak a jégkorong számít” – közölte az orosz géniusz. Bure hetek óta a torkát fájlalta, mint mondta, volt, hogy beszélni sem tudott. A benga Eric Lindros ugyanakkor nem lehet büszke a keddi alakítására: végleges kiállítással sújtották őt a játékvezetők, miután a második harmadban teljes gázzal felöklelte a nem kevésbé termetes Wade Belakot. A Maple Leafs játékosa fejjel nekizuhant a palánknak, percekig a jégen maradt, de szerencsére nem sérült meg súlyosan.
Érdemes lesz figyelni a Dallasra, amely ezúttal lenullázta az Edmontont, egyszersmind megőrizte a veretlenségét a 2002–2003-as idényben. Marty Turco kapus karrierje 6. shutoutját könyvelte el, miközben az előtte cirkáló védők kifogástalan munkát végeztek, hét emberhátrányt bekkeltek ki (a második harmadban 45 másodpercig egy kettős emberhátrányt is), és a harmadik játékrészben mindössze négy lövést engedélyeztek az Oilers hokisainak. A Stars 1996 óta nem kezdte ilyen pazarul az évadot.

Tv: az Anaheim– Los Angeles mecscset a Sport1 csütörtökön 19.30-tól felvételről sugározza
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
9 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
10 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
10 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
10 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
10 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
11 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
12 órája
Ezek is érdekelhetik