Az idei hokiszezon egyelőre a balhéktól hangos: az elmúlt hetekben az úgynevezett "játékengedély ügy” borzolta a kedélyeket, hatalmas munkát adva ezzel a jogászoknak, kedden viszont olyasmi történt Székesfehérvárott, amire nagyon régen nem volt példa magyar pályán: a Volán és a Ferencváros felkészülési mérkőzésén Karol Rusznyák, a kék-fehérek szlovák légiósa a kispadról visszanyúlva a botjával úgy leütötte Hegyi Zoltánt, hogy a vendégjátékosnak elrepedt az arccsontja, s a székesfehérvári kórházban hét öltéssel varrták össze az arcát."Megdöbbentő, ami történt, még mindig nem tértem magamhoz – háborgott Hudák Gábor, a zöld-fehérek szakvezetője. – A történteket csak ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor Hajzer Tibi a Kisstadionban leütötte Szongoth játékvezetőt. Még szerencse, hogy ezúttal talán nem lesznek az ütésnek olyan maradandó nyomai, mint voltak a korábbi esetnél. Az egész egyébként azért is érthetetlen, mert a két együttesnek jó a viszonya, ez egy barátságos felkészülési meccs volt, amelyen a Volán négy egyre győzött. Igaz, hogy a találkozó közben volt nézeteltérés Hegyi és Rusznyák között, de ez semmivel sem volt több, mint ami megszokott egy átlagos hokimeccsen. Aztán az utolsó harmadban, úgy negyedórával a lefújás előtt történt az ütés, amiért Árkovics játékvezető természetesen azonnal végleg kiállította a szlovákot. Érthetetlen, hogy egy ilyen rutinos, a szlovák válogatottban olimpián is szerepelt játékos miként csinálhat ilyet.”A szövetséghez szerdán még nem érkezett meg sem a Fradi, sem a játékvezető jelentése, a Kisstadionban persze természetesen hallottak az esetről."Személy szerint nem sokat tudok az ügyről, csak amennyit telefonon sikerült öszszeszednem – mondta Kovács Zoltán főtitkár. – Ilyen esetekben a fegyelmi bizottság dönt, pontosan nem tudom, mi a kiszabható büntetés, de több mérkőzésre, esetleg hónapra szóló eltiltás várható, hiszen súlyosbító körülménynek számít, hogy Rusznyák súlyos sérülést okozott.”Ez utóbbit nem vitatják a fehérváriak sem, akiknél villámtempóban született meg a döntés az esetről"Sajnálom és elítélem a történteket – fogalmazott idősebb Ocskay Gábor, a Volán szakosztály-igazgatója. – Az egykori szlovák válogatott játékos súlyos pénzbüntetést kapott, valamint figyelmeztettük, a következő sportszerűtlenségénél szerződést bontunk vele. Ennél többet azonban nem tudok mondani, hiszen az esetnél éppen a pálya ellenkező oldalánál tartózkodtam.”Testközelből szerzett tapasztalatait osztotta meg velünk viszont Énekes Lajos, a közlekedésiek pályaedzője, aki szerint semmi sem magyarázza Rusznyák tettét, ám az esetnek előzményei is voltak."Hegyi Zoli a mérkőzés alatt végig kereste a centerünket, piszkálta, provokálta – így Énekes –, aki végül elvesztette a fejét. Éppen cserénél jött le a jégről, amikor Hegyi ismét utánajött, és megint odapiszkált. Rusznyák erre vakon hátracsapott. Egyértelmű, hogy meg akarta ütni, de abban biztos vagyok, hogy nem a fejét, és főleg nem ilyen szerencsétlenül. Sajnáljuk az ügyet, egyébként Jan Jasko edző még mielőtt a játékvezető intézkedett volna, bezavarta az öltözőbe a magáról megfeledkezett játékost.”Utóbbi tényt egyébként az összecsapás bírája is megerősítette, aki szerint a mérkőzésen addig semmi sem utalt a botrányos végjátékra."Éppen egy kiállítást fújtam be a Volán harmadában – emlékezett vissza Árkovics Miklós –, a hazaiak csatárát, Fodor Szabolcsot küldtem a büntetőpadra, amikor a vonalbíróim jelezték, mi történt mögöttem: Rusznyák bottal felütött, sérülést okozva ezzel Hegyinek. Mire a kispadhoz értem, hogy az ilyenkor szokásos végleges kiállítást közöljem a játékossal, már nem volt ott, edzője ugyanis beküldte az öltözőbe.”Jelen állás szerint tehát továbbra is parázs hangulatban telnek a sportág honi hétköznapjai, és az ügy minden bizonnyal még sok vihart kavar majd, hiszen az biztos, hogy a Ferencváros feljelenti a szövetségnél a szlovák játékost. A sértett viszont nem kíván hasonló lépéseket tenni."Nem szeretnék emiatt a rendőrségre járni, de anyagi kártérítést akarok a Volántól, ugyanis az arcomon maradandó nyomokat hagy az ütés – mondta Hegyi, aki elismerte, ő sem ártatlan az eset kapcsán, bár nem ilyen végkifejletet tervezett. – Köztudott rólam, a jégen nem vagyok egy Hamupipőke, de ilyet még nem tettem. Rusznyák egész meccsen alattomosan játszott, aztán meglepődött, amikor felvettem az elém hajított kesztyűt, és vissza-vissza csaptam. Akkor azt hittem, valami oltári bunyó lesz a vége… Egyébként úgy tudom, nem ez volt az első ilyen ügye, Szlovákiában már tiltották el hasonlóért, idehaza pedig Hajzer Tibi anno három évet kapott…”Hegyi szerdán saját felelősségére elhagyhatta a kórházat, és úgy készül, a jövő héten, a varratok kiszedése után viszszatér a jégre. A november végi, kisstadionbeli Fradi–Volánon pedig mindenképpen játszani akar."Azt ajánlom Rusznyáknak, hagyja ki a meccset. A saját egészsége érdekében, jobb, ha nem öltözik be…”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







