Döntöttek a kupameccsről

2002.10.11. 22:14
Címkék
A tárgyalások jelenlegi állása szerint október 31-én 18 órakor kerül sor a Ferencváros–VfB Stuttgart UEFA-kupa-mérkőzésre. Kedd óta tárgyaltak az illetékesek a Ferencváros, a közvetítés jogokat birtokló Sport Five és a Stuttgart), de megállapodás egyelőre nem született. Csütörtök délután abban maradtak a felek, hogy mindenszentek (november 1.) előtt egy nappal, délután hatkor rendezik a találkozót, ám a kezdési időpont még változhat, mégpedig a tv-közvetítés bizonytalansága miatt.A Ferencváros vezetői nem csak a tárgyalásokkal voltak elfoglalva: Szeiler József ügyvezető igazgató levelet írt a Magyar Labdarúgó-szövetségbe, és kérvényezte a november 6-ra kiírt Pápa–FTC Magyar Kupa-találkozó elhalasztását. Indoklásul azt hozta fel, hogy sűrű a program, hiszen november 2-án vagy 3-án a Kispest, 8-án a Békéscsaba ellen, míg 12-én Stuttgartban vár fellépés a csapatra. Hír még az Üllői útról, hogy Marek Penksa mellett Balog Zoltán is felépült sérüléséből, és az orosházi stadionavatón, ha csak tíz percre is, de pályára lépett, sőt gólt is szerzett (tévesen Marius Cheregit tüntettük fel gólszerzőként tudósításunkban). S hogy egészséges a védő, azt bizonyítja: péntek délelőtt a kispesti összecsapáson is játszott.Egykori csapata ellen pályára lépett Szabó Tibor is, ám a középpályás hivatalos mérkőzésen még nem futballozhat, hiszen a vele szemben szerződést szegő orosz Gazprom vezetői a mai napig nem küldték vissza a játékengedélyét. Ezért aztán Szabó az UEFA-hoz fordult segítségért.Szergej Kuznyecov sorsa viszont már eldőlt, a csatár – mint arról korábban beszámoltunk – a román másodosztályban szereplő Oradea FC-hez szerződött. Kuznyecovot a bajnokság végéig kölcsönadta a Ferencváros.
Legfrissebb hírek

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 perce

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
5 perce

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
17 perce

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
27 perce

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
1 órája

Atlétika: megdőlt a 100 méter 41 éve fennálló U20-as országos csúcsa

Atlétika
1 órája

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
2 órája