Pótolni kell a veszteséget

Vágólapra másolva!
2002.10.09. 21:43
Címkék
A magyar válogatott Eb-selejtezője miatt beiktatott bajnoki szünet alatt is zajlik az élet Győrött. A télen a Vasastól igazolt brazil Andre de Carvalho szerződését például felbontották."Andre ez év áprilisában játszott utoljára bajnoki mérkőzésen csapatunkban – tájékoztatott Szemán György technikai igazgató. – Azóta hol sérülés miatt nem szerepelt, hol pedig édesanyja súlyos betegségére való hivatkozással hazautazott, s ezért nem lehetett rá számítani. A vele kötött kétéves szerződés feljogosítja a munkaadót a megállapodás bármikor történő egyoldalú felmondására. Most ezzel éltünk, mivel úgy ítéltük meg, hogy a labdarúgó nem tett meg mindent annak érdekében, hogy szerepeljen a csapatban. A brazil fiú tudomásul vette a döntést és már el is távozott Győrből.” Ez a hír a győriek játékosállományát érinti. Egy másik viszont már arról árulkodik, hogy csökkentik a vezetők létszámát is. Horváth Béla technikai vezető elérte a nyugdíjkorhatárt, ezért október 25-ével felmentik a munka végzése alól.Horváth Béla 1968-ban a BVSC-ből igazolt az ETO-hoz. Az aktív játékos-pályafutásának befejezése után mint technikai vezető kisebb megszakításokkal szolgálta a klubot. Április 30-án töltötte be hatvanadik életévét, és akkor kérte is nyugdíjának megállapítását. Mindeközben a csapat készül a bajnokság folytatására."Úgy számoltunk, hogy a következő három mérkőzésünkön: Siófokon, majd Győrött a Kispest-Honvéd és a Békéscsaba ellen hét pontot kell szereznünk – mondta Tamási Zsolt vezetőedző. – Siófokon begyűjtöttünk egy pontot, de azt is mondhatnám, hogy két pontot vesztettünk, mivel vendéglátóink az utolsó percben egyenlítettek. Könnyen kiszámolható, tervünk teljesítéséhez két győzelemre van szükségünk. A csapat szombaton a hazánkban tartózkodó Metalurg Zaporizsja ellen játszik Szőnyben. Játékosaink közül a részleges bokaszalag-szakadást szenvedett Böjte Attila kivételével mindenki harcra kész.”
Legfrissebb hírek

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
30 perce

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
35 perce

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
58 perce

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
1 órája

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: az olimpiai címvédés Djokovics új motivációja

Tenisz
1 órája

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
1 órája

Idősebb Neymar: A fiam nem csajozás vagy pókerezés közben sérült meg

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik