Perugiában játszik a Loki

Vágólapra másolva!
2002.10.09. 21:44
Címkék
Az biztos, hogy a válogatott fellépései miatti bajnoki holtidőt a DVSC nem hagyja parlagon, hiszen amíg Gellei Imre szövetségi kapitány fiai Izlandon kóstoltak bele az északi fociba – nem mellékesen 2–0-ra győztek –, a Loki szintén tett egy derűs kirándulást. A jugoszláviai Újvidéken az FK Vojvodina elleni találkozót követően 3–0-s sikernek örülhettek a debreceniek.Mivel a hét végén újabb fellépés vár a nemzeti tizenegyre – Stockholm, Eb-selejtező –, szinte természetes, hogy Szentes Lázár együttese újra csomagol, igaz, ez a túra kissé hosszabb lesz a bajnoki táblázaton jelenleg negyedik gárda számára. A cél Olaszország, közelebbről Perugia, ahol szombat délután – az előzetes információk szerint fél négykor – Sándor Tamásék a Serie A-ban a 13. helyen álló klubbal mérkőznek."A mérkőzés előtti napon kel útra a csapat, és vasárnap jövünk haza – mondta Szilágyi Sándor, a DVSC ügyvezető igazgatója. – A szakmai stábbal együtt huszonhat főből áll majd a küldöttség. Balog Zsolt és Szabó János sérülés, Böőr Zoltán, Balogh János, Máté Péter és Bajzát Péter pedig válogatottbeli kötelezettsége miatt nem tarthat velünk. Igyekeztünk hasznos programmal megtölteni a bajnoki szünetet, ennek megfelelően olyan edzőpartnert kerestünk, amely ellen pontosan lemérhetők a játékosaink és a csapat képességei. Komoly szakmai kihívás előtt állunk, remélem, megfelelünk a magunk támasztotta elvárásoknak.”Az ügyvezetőhöz hasonlóan fogalmazott Szentes Lázár, a Loki szakvezetője is, hozzátéve: a nyáron elkezdett szisztematikus munkának a részeként tekint az olaszok elleni mérkőzés elé, mivel "…annak a szemléletű játéknak a folytatását várom a csapattól, amelynek felépítésén eddig is dolgoztunk. Ez a felmérő egy komoly játékerőt képviselő gárda ellen valós válaszokat ad a kérdéseinkre.”Jó hír a debreceni fanatikusoknak, hogy Szatmári Csaba után Bernáth Csaba is Szentes Lázár rendelkezésére áll – a két műtött labdarúgó immár százszázalékos edzésmunkát végez, s adott esetben ők is szerepet kaphatnak a Perugia ellen. Ha már az olaszoknál tartunk, ejtsünk néhány szót róluk is!A Serse Cosmi dirigálta alakulat eddigi négy bajnoki találkozóján négy pontot szerzett, egy-egy győzelem és döntetlen, valamint két vereség teszi teljessé a képet a csapat idei teljesítményét illetően. A gárda legutóbb a Parma otthonából távozott "pontosan”, miután 0–2-ről Giovanni Tedesco két találatával ikszre mentette a mérkőzést. Mindazonáltal nem a parmai hős Tedesco a klub legismertebb labdarúgója, a kapuban ugyanis az a Sebastiano Rossi tevékenykedik, aki korábban tizenkét idényt húzott le a Milanban, megélve annak a 90-es évekre datálódó fénykorát. Hasonlóan neves, ám kevésbé sikeres játékost tisztelhetünk a Juventusban öt évet focizó Nicola Amoruso személyében, aki az idén nyáron tette át székhelyét Perugiába. Kérdés, közülük ki lép pályára szombaton a Loki ellen, mindenesetre az ínyenceknek álljon itt a Cosmi-brigád parmai összeállítása, csak ismerkedésképpen: Rossi – Rezaei, Di Loreto, Milanese – Ze Maria, Tedesco, Baronio, Blasi, Grosso – Vrizasz, Miccoli. Csereként Pagliuca, Obodo és a már említett Amoruso jutott még szóhoz.
Legfrissebb hírek

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
20 perce

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
25 perce

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
48 perce

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
50 perce

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: az olimpiai címvédés Djokovics új motivációja

Tenisz
1 órája

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
1 órája

Idősebb Neymar: A fiam nem csajozás vagy pókerezés közben sérült meg

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik