A Volán ellen nem hibázhatnak

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
2002.10.07. 21:35
Címkék
Fantasztikusan kezdte az idényt a bajnok és kupagyőztes Dunaferr csapata: kapott gól nélkül jutottak túl a Kontinentális-kupa belgrádi selejtezőcsoportjából, és az eddigi négy forduló során az Interligában sem találtak legyőzőre, a hét végén például Szlovéniából tértek haza két győzelemmel.
– A holtszezonban szinte csak rossz hírek érkeztek Újvárosból. Pénzhiány, távozó légiósok, tartozások. A sikerekhez megszorítások kellenek? – A dac nagyon egybekovácsolta a társaságot – kezdte Dusan Kapusta, a vasgyáriak szlovák trénere –, ráadásul éppen a pénzügyi nehézségek miatt nem volt túl nagy a játékosmozgás a nyáron, így különösebb változtatások nélkül a tavalyi szisztémában tudunk játszani.– A néhány érkező könnyen beilleszkedett?– A hét végén két gólt szerző Orsó korábban már játszott a Dunaferrben, így ismerte a társakat, ezzel tehát nem volt gondja.– Rajta kívül Borbás Gergely is sziporkázott Szlovéniában.– Borbás tavaly sérült volt, a nyáron azonban már teljes értékű munkát tudott végezni, így számomra egyáltalán nem meglepő a teljesítménye. Nagyon tehetséges fiatal játékos, aki előtt nagy jövő áll.– Csapata erejét dicséri, hogy kétszer is hátrányból sikerült felállnia.– A Slavija ellen mindenképpen muszáj volt nyernünk, Jesenicében fordítani viszont tényleg bravúrnak számít.– A pénteki bajnoki rajtig kitart a lendület?– Pénteken a Volán ellen kezdünk. Hazai közönség előtt kötelező nyernünk.– A presztízsen túl van más tétje a meccsnek?– A szeptember eleji erdélyi Gyilkos-tó-kupán kikaptunk tőlük, így mindenképpen szeretnénk visszavágni. Ráadásul ez lesz az első igazán komoly meccsünk az újvárosi közönség előtt. Egyszerűen nem hibázhatunk!
Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
18 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
18 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája