RALIKROSSZ - Eldőltek a bajnoki címek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.10.06. 22:07
Címkék
Izgalmasan alakultak a nyírádi ralikrossz ob 6., egyben utolsó fordulójának összecsapásai, hiszen valamennyi kategóriában ez a viadal döntött a bajnoki cím sorsáról. A Divízió I selejtezőfutamai alapján a döntőben Révész Tamás indulhatott az első rajtkockából, őt az összetettbeli elsőségre legesélyesebb ifjabb Rabócsi Tibor követhette, míg harmadikként Harsányi Zoltán várta a szabad jelzést. A rajtot Révész kapta el a legjobban, aki egészen a célig tartani tudta a helyét, s noha Rabócsi ezúttal második lett, a bajnoki arany mégis az ő nyakába kerül majd. Harmadikként a nyírádi megméretésen a két év után újra hazai mezőnyben szereplő Kotán Péter futott be, aki ugyan végig sebességváltó-problémákkal küzdött, csöppet sem volt elkeseredett, hiszen legalább jót tesztelt a jövő heti osztrák Eb-futamra.Az Euro-2000-esek fináléja elsőre nem sikerült, ugyanis egy ütközés miatt visszaintették. A megismételt rajt sem volt sokkal szerencsésebb, hiszen az első kanyarban újabb ütközés történt, ám ezúttal tovább mehetett a verseny, amely Határ István győzelmét hozta. Az érintettek azonban nem törődtek bele a végeredménybe, hanem óvást nyújtottak be – a vita tárgyát az képezi, hogy miért nem állították le másodszor is a mezőnyt az ütközés miatt –, amelyben lapzártánkig nem született döntés.A H-csoport döntőjében Adamecz Tamás indulhatott az élről, ám Móricz József szemfülesebb volt, s a megszerzett vezető pozíciót a hat kör végéig már ki sem engedte a kezéből. Ezzel együtt a bajnoki dobogó tetejére Adamecz állhat majd fel a hagyományos év végi díjkiosztón.Országos bajnokság 6. forduló, Nyírád

Divízió I: 1. Révész Tamás (Révész SE, Toyota Corolla WRC) 30, 2. ifj. Rabócsi (Rabócsiring Kft., Mitsubishi Lancer Evo 6) 25.5, 3. Kotán (Fahrer Racing Club, Ford Focus) 22.5
H-csoport: 1. Móricz József (Rabócsiring Kft., Ford Escort) 30, 2. Adamecz (Adamecz Motorsport, Ford Escort) 25.5, 3. Tóth M. (Topp Cars Autósport, Lancia) 22.5
Euro-2000: 1. Határ István (Határ Motorsport, Peugeot 306) 30, 2. Répási (Zalaegerszegi AMSE, VW Golf) 25.5, 3. Fekete (Rabócsiring Kft., VW Golf) 22.5
II. osztály: 1. Sutyor Szabolcs (Maruzsi Team SE, Skoda 130) 30 pont, 2. Pathy (Cél ASE, VW Golf) 25.5, 3. Szabó T. (Powerslide AMSE, Mazda 323) 22.5
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik