Pazar futballfesztivál Athénben

Vágólapra másolva!
2002.10.02. 23:18
Címkék
Ahhoz képest, hogy az első két körben csak a Real ért el gólt a csoportban – mindjárt kilencet –, negyvenöt perc alatt elég szépen megszórták a címvédőt a görögök. Cartasz szabadrúgása már a 6. percben tombolásra késztette a népet (húszról ballal a bal felsőbe), majd a félidő derekán három perc alatt két csúsztatott fejes akadt meg Iker Casillas mögött: előbb egy szöglet után Maladenisz, majd egy szabadrúgást követően Nikolaidisz, avagy az állított labdáknál tragikusan teljesített a vendégvédelem. Még jó, hogy elöl Zidane csillogott: 1–0-nál Raúl passzát vette át álomszépen, futva, jobbal, sarokkal tette maga elé a labdát, majd egy pattanás után ballal, tizenöt méterről a hosszúba vágta; 3–1-et követően pedig egy szögletnél csapott rá jó ütemben a lecsorgó labdára, s terelte be közelről.A lüktetés a szünet után sem lankadt, Raúl találta telibe a lécet – a kipattanóból meglódultak a görögök, Nikolaidisz tisztára játszotta magát, ám a kapus és a kapufa mellett is elgurította a labdát. Egy óra elteltével aztán egyenlített a sztárgárda: egy jobb oldali beívelésre Guti robbant, és felugorva átpöccintette a labdát Hiotiszon.Genkben tíz perc után elveszítették kapusukat a hazaiak: egy remek kiugratást Moons a tizenhatoson kívülre futva kézzel ütött el Totti elől, amiért joggal kapott piros lapot. Csakhogy a rómaiak képtelenek voltak mit kezdeni az emberelőnnyel: a cserekapus parádézott a hazai lécek előtt. A 25. percben az egyedül kirobbanó Batistuta lövését hárította Schollen, aki később is rendre a helyén volt. A rómaiak nem igazán tudták felpörgetni a ritmust, így a belgák egyre többször szabadultak ki a szorításból, negyedórával a zárás előtt Antonioli bravúrral hárította Sonck szólóját, majd Seyfo fejelt hangyányival mellé. Végül mégis átjutottak a tű fokán a taljánok: egy előretett labdára Schollen kirontott kapujából, Zakora azonban elrúgta előle, épp Cassano irányába, aki 22 méterről (!) az üresen hagyott hálóba fejelt.AEK (görög)–Real Madrid (spanyol) 3–3 (3–2)
Athén
Athén

V: Ivanov (bolgár). G: Cartasz (6.), Maladenisz (25.), Nikolaidisz (28.), ill. Zidane (15., 40.), Guti (60.)
AEK: Hiotisz – Kapszisz, Kaszapisz, Kosztenoglu, Wright – Katszuranisz, Lakisz, Petkov (Maladenisz, 15.), Cartasz (Ivics, 84.) – Zagorakisz (Centeno, 84.), Nikolaidisz
REAL: Casillas – Míchel Salgado, Pavón, Roberto Carlos – Helguera, Cambiasso – Figo, Makelele, Zidane (Portillo, 84.) – Raúl (Morientes, 81.), Guti (McManaman, 87.)

Genk (belga)–Roma (olasz) 0–1 (0–0)
Genk

V: Sars (francia). G: Cassano, 81.). K: Moons (10.)
GENK: Moons – Wamfor, Tomasic, Zokora, Rumani (Ingrao, 85.) – Beslija (Schollen, 11.), Skoko, Thijs, Daerden (Seyfo, 68.) – Dagano, Sonck
ROMA: Antonioli – Zebina, Samuel, Panucci – Cafú (Cassano, 46.), Tommasi (Tomic, 53.), Emerson, Lima, Candela – Totti, Batistuta (Montella, 68.)
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
6 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
6 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
7 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
7 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
7 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
8 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik