Lesz-e újabb Basel-bravúr?

2002.10.01. 21:09
Címkék
Ez aztán tipikusan egy "feltámadott Michael Owennek való feladat! A Liverpool kötelező győzelem előtt áll, hiszen ha második hazai meccsén sem tudna nyerni, lassanként eltemethetné továbbjutási reményeit. A hétvégén brillírozó kedvenctől tehát gólokat várnak hívei, nehogy a Szpartak Moszkva is egy bravúrdöntetlennel távozzon Anfield Roadról, mint tette azt a svájci Basel a múlt héten.
Az oroszok viszont mostanában nem éppen félelmetes ellenfelek: az Alanyija Vlagyikavkaz augusztus 16-i, 2–1-es legyőzése óta nem győztek, a BL-ben meg egyenesen két éve – ez tizenhárom mérkőzést jelent – képtelenek nyerni (akkor az Arsenalt intézték el 4–1-re). Valamelyes magyarázatot adhat erre, hogy Jegor Tyitov és Dmitrij Parfjonov hosszú ideje sérült, és az is marad úgy az év végéig, míg Dmitrij Szicsev fegyelmezetlenség miatti házi eltiltását tölti.Efféle problémák az angoloknál is vannak, Vladimir Smícernek a lábfeje fáj, Abel Xaviert vírusos fertőzés döntötte ágynak, továbbá Stéphane Henchoz térdszalagjai is rakoncátlankodnak, ám ő elképzelhető, hogy rendbe jön. Ugyanakkor ismét játszhat Dietmar Hamann, miután letöltötte egymeccses eltiltását, s Markus Babbel is bevethető, hiszen immáron teljes intenzitással edz.A Primera Divisiónban repülőrajtot vett Valencia azzal a nem titkolt szándékkal fogadja a Basel csapatát, hogy sorrendben harmadik győzelmét arassa a csoportban, és, hogy ezáltal karnyújtásnyira kerüljön a második fázishoz. A svájci gárda azonban az eddigiek során korántsem volt hajlandó felvenni az eredetileg ráosztott pofozógép szerepét, hiszen miután hazai pályán simán két vállra fektette a Szpartak Moszkvát (2–0), az Anfield Roadról is "pontosan” távozott (1–1), és ha más nem, akkor magában ez az utóbbi bravúr óvatosságra kell, hogy intse a spanyol bajnoki cím elhódítóját. A jelek szerint Rafa Benítez és tanítványai nem is veszik félvállról a BL-újonc elleni derbit, ugyanis az ilyenkor udvariasságból kötelező tiszteletkörök megfutása mellett azért arra készülnek, hogy a legerősebb csapattal álljanak ki a minden bizonnyal megtelő Mestallában. A hét végén a Rayo Vallecanót simán két vállra fektető (3–0) csapatból ugyanis – várhatóan – mindössze Marchena fog hiányozni, de csak azért, hogy a csapat gránitkemény bekkje, Ayala visszatérhessen a védelem tengelyébe.A Basel legjobb fegyvere az lehet, hogy a csapatnak továbbra sincs vesztenivalója, és felszabadult játékkal esetleg nemcsak egy jókora zakóval egybekötött kilencven percre, hanem újabb értékes "európontokra” is szert tehet.Liverpool (angol)–Szpartak Moszkva (orosz)Liverpool, 20.45Valencia (spanyol)–FC Basel (svájci)Valencia, 20.45
Legfrissebb hírek

Úszó Eb: itt a párizsi magyar csapat

Úszás
11 perce

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
14 perce

A Girondins Bordeaux indított egy utolsó utáni akciót az életben maradásért

Francia labdarúgás
17 perce

Efraín Juárez a győri közönség miatt sem veszi félvállról a visszavágót

Európa-konferencialiga
27 perce

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
41 perce

Autósport: díjat alapított Dávid Sándor emlékére az MNASZ

Egyéb autó-motor
53 perce

Osváth Attila: A Twente ellen nehéz dolgunk lesz – videó

Európa-liga
1 órája

Gazsó Péter: A fordulópont a németek elleni negyeddöntő volt

Kézilabda
1 órája