Amerikában felháborodtak

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2002.10.01. 22:21
Címkék
A Formula1-es szakértők többsége a Ferrari már-már megszokottnak tekinthető dominanciája ellenére elítéli az olasz csapat indianapolisi befutóját. A könnyedén kettős diadalt arató maranellóiak ötszörös világbajnoka, Michael Schumacher az utolsó kanyarban lassított, így átadta pozícióját Rubens Barrichellónak. Nem ez volt az első eset, hogy a Ferrarinál az utolsó kanyarban megváltozott a két pilóta közötti sorrend, de vasárnap az Egyesült Államokban történt mindez. Abban az országban, amelyhez a gazdasági recesszió miatt egyre inkább közelednek az olyan európai központú technikai sportágak, mint a Formula1 és a MotoGP.
Az Egyesült Államokban azonban az emberek komolyan veszik a sport alapszabályát, amely szerint a győzelem a legfontosabb. A tengerentúli sportágakban az alapszakaszt rájátszás követi, amelyben szó sem lehet holtversenyről, addig játszanak a csapatok, amíg győztest nem lehet hirdetni. A kosárlabdában, a baseballban, a jégkorongban és az amerikai futballban kieséses rendszerben dől el a bajnok kiléte, és minden egyes mérkőzésen akár a végtelenségig tartó hosszabbítást is elrendelnek, csak hogy győztest hirdethessenek. Az Indy Racing League-ben már a másodpercek tízezredét is számolják, nehogy holtverseny alakuljon ki.Erre Schumacher azt akarja, hogy ő és csapattársa egyenlő időt autózzon a másfél órás viadalon, azaz holtverseny alakuljon ki – meghazudtolva a sport alapszabályát. Amerikában ezek után nem meglepő, hogy rögtönzött gyűlést tartottak, amelyen az volt a fő kérdés, szüksége van-e az országnak erre a sportra, amelynek szereplői megengedik maguknak azt, ami a Nascarban vagy a Cartban elképzelhetetlen.A Formula–1-es szakemberek közül Eddie Jordan élesen kritizálta a Scu-deirát, amely az Osztrák Nagydíjon Barrichellót utasította arra, hogy adja át első helyét Schuminak. "Az A1-Ringen látottak után ez nem volt túl okos dolog, ugye? A Formula–1 nézettsége a korán eldőlt vébécím miatt amúgy is romlott, és erre egy olyan hét végén, amelyen a golfozók Ryder-kupáját és a szuperbike-vébé sorsdöntő futamát rendezték, újabb blamázs történt. Különösen a golfozók miatt aggódom, hiszen roppant izgalmas volt a finálé, és az egész világon milliókat hódított meg a sportág ezzel. Az emberek igazi versenyt akarnak látni, ezt megkapták a Ryder-kupán és a szuperbike-osoktól is, és nincs kedvük Formula–1-et nézni, ha tudják, hogy a végeredményt nem a pilóták formája dönti el, hanem valakinek az óhaja –fogalmazott Jordan, akinek a holtversenyről is megvan a véleménye. – Hogy is gondolták ezt? Ma, amikor már ezredeket mérnek, a holtverseny már rég kiment a divatból.”
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
3 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája